A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kirándulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kirándulás. Összes bejegyzés megjelenítése

2021/01/03

Nosztalgiázó kirándulás

Tegnapra, gyermekeink szerveztek egy kirándulást régi lakóhelyünk környékére, Kisvaszarra. 

14 évet töltöttünk ott, három különböző házban, melyek életünk meghatározó emlékei. 

Igazából erdei sétát terveztünk, amit teljesítettünk is, egész pontosan 11500 lépést, azaz 7.5 km-t!:) Milyen jó, hogy vannak okos telefonosok a családban!...

Délelőtt 10-kor indultunk. Errefelé a pocsolyák még fagyottak voltak.









                                                                      Uzsonnaosztás:)



Visszafelé jövet, megnéztük a régi házakat, melyek állapota meglehetősen elkeserítő. Valahogy másként képzeltem! De nem is baj, hiszen olyan erős és szép emlékeink vannak, hogy ilyenformán nem vágyakozunk már annyira vissza.:) Álmainkban viszont a régi dolgok mindig úgy jelennek meg, mint anno!

Az első ház, ahova beköltöztünk ideiglenesen, amíg a szolgálati lakást rendbe hozták.




Háromszobás ház, ami ennyire nem volt lepusztulva, de akkor is ráfért volna némi karbantartás.
Az istállót imádtuk, gyönyörű volt, benne a két bikánkkal - Palival és Négussal -, akiket hizlaltunk és leadás után az első Trabantunkat vettük.:) 


Sajnos a teteje már beszakadt, de szerencsére egy hullámpala megóvja a beázástól.


Ez a motívum a kedvencem, ami a kőműves lelkét, kreativitását jellemzi. :)


Itt volt a nagy konyhakert, ahol minden zöldséget megtermeltünk és a pincében tároltuk.


Az unokák boldogan és érdeklődve néztek be mindenhova.:)


A második otthonunk itt volt. 


Bent az erdőben, gyönyörű helyen, egy szocialista stílusban épült családi ház, szép istállóval. Itt már teheneink, borjaink, tömni való - több száz - kacsa és egyéb baromfik voltak. 
Gyógynövényeket termesztettünk , körömvirágot, mályvát, sáfrányos szeklicét. Naponta szedtük a szirmokat és szárítottuk a padláson. Mire a sor végére értünk, kezdhettük előröl!:)) Itt még "csak" három gyermekünk volt.:)


Szerettük volna megvenni ezt a házat, de az erdőgazdaság nem adta. Végül hollandok vették meg, elég régen... Azóta sem tudtunk bejutni oda, hogy megnézzük. Komoly kerítés, nagy kutyák őrzik a portát. 

Aztán, mikor megérkezett a 4. babánk, kinőttük ezt a házat és megkaptuk az erdészet irodájának helyet adó "kastély" emeleti részét, ahol csodálatos lakás, hatalmas tér volt, így az 5. csemeténkkel is bőven elfértünk!:)
Ez az épület valamikor Esterházy vadászkastélya volt, ahol nagy fogadásokat, bulikat tartottak. 
Az előszoba kövébe bele van írva az építés dátuma, 1888... Próbáltam lefotózni ablakon keresztül, de gyengén sikerült.


Ezt a kastélyt, aminek semmi kastély kinézete nincs főleg, mióta megvette egy gazdag német vállalkozó szőröstül - bőröstül, telkestül, birtokostul... és meglehetősen ízléstelenül, spórolósan felújította.



Ezek a gyönyörű járólapok kikerültek a konyhából.:(


A volt gyerekszobába - a fürdőszoba ablakon át - még sikerült belesni. A fürdőben is csodás járólap volt, vagy talán nem is járólap, hanem műkő, régi, szép mintákkal. Lecserélték...



A hátsó kert és lejáró. A gyerekek itt szánkóztak. Akkor még nem volt lekövezve és az óriás fenyőből kb. tízzel több szegélyezte utunkat jobb- és baloldalon.


A baloldali épületben angóra nyulakat tartottunk és nyírtunk, kb. 200-at.

Mióta megvették ezt a kastélyt, nem használja senki. A kőburkolat kezd szétmállani, felpattogni. Úgy tűnik, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.:(
Itt fejezte be Aranyember erdész pályafutását és vált vállalkozóvá, jobb fizetés reményében. Azóta is mérlegeli, hogy jól, vagy rosszul döntött-e? 
A mai napig álmodunk Kisvaszarról, a gyerekekkel együtt. Nem volt egyszerű élet, de megérte!:)

A kirándulás végére jól elfáradtunk, de csodás napunk volt! 
Este még a szomszéd lányomék teraszán, a maradék sütikkel, meleg teával, tojáslikőrrel, gyertyafénynél, gázmelegítőnél kártyáztunk két órát a friss levegőn.:)) Imádom a családom! 💝




Bár megélhetnénk még sok ilyen szép, éveleji napot!:)

Békés ráhangolódást a kezdődő új évre, hétköznapokra! Továbbra is vigyázzatok magatokra!!!

2020/04/20

A hétvége...

... nyári melege inspirált minket arra, hogy egész nap a szabadban legyünk.

A kerítés legfontosabb része kész, a vadak elől elzárva a pagony.
Ez fontos, mert a múltkor egy őz alaposan megrágta, lerágta egy-két induló fa friss hajtásait! Ez igazi csemege nekik! Hát, most már kizárt-uk őket!:) Bőven találnak hasonlót az erőben is.

Aranyember fákat, bokrokat ültet erre-arra, hogy még szebb legyen a birtok. A múltkori ritkításból származó kivágott fenyőket kérgezi, melyekkel újabb tervei vannak.;)

Az fiúk és a család többi tagja locsolta, gazolta a csemetéket, volt fűnyírás, kaszálás is.
Én a kiskertben szórtam el újabb magokat. Mángold, retek, kapor, stb.

Még ősszel szereztem ezt a szép lócát. A tél miatt kitolódott a rendbehozása.  Tegnap végre elkezdtem csiszolni, de túl kevés neki a rendelkezésre álló csiszolópapír, úgyhogy kicsit halasztva lett a dolog. Majd a csiszolás után lefestem és a kert egyik ékessége lesz.


A nap többi részében  a konyhában tüsténkedtem, mint fő élelmezésvezető.:)

Sütöttem egy fantasztikus kalácsot barátnőm édesanyjának receptje alapján, aki minden hétvégén megsütötte anno a négy gyerekének.
Nálunk is óriási sikert aratott, azt gondolom, többször lesz rá igény.;)



Vasárnapi reggeli volt egy kis vajjal, lekvárral az udvari asztalnál elfogyasztva, a "dombi"unokáknak, meg természetesen nekünk is, csak külön - külön étkeztünk.



Ezt a fajta óriást még nem készítettem, de jó, hogy rátaláltam és plusz köszönet az öregtésztának, amivel élesztő helyett kiegészítettem, ui. semmi, de semmi élesztő íze nem volt és remekül megkelt (mindössze 1dkg élesztő van az 1 kg lisztben! ).
Én minden házi készítésű kalácsban, kenyérben érzem az élesztő ízt. Mióta öregtésztázom, azóta ez megszűnt! Itt is ajánlom mindenkinek használatát!

Délutáni kirándulásra is maradt idő.
Kivételesen nem a tóhoz mentünk - ott már tegnap is nagy volt a forgalom, nyolc autó parkolt -, hanem fel a dombra és egyéb dombokra, ahonnan üdítő látvány volt a zöldellő rét, erdő, búzatáblák, háttérben a faluval, tóval. Mindig megállapítjuk, hogy csuda szép és jó helyen lakunk! Különösen most!...





Mire hazaértünk, már erősen fújt a szél, gyülekeztek a sötét felhők és a levegő is fokozatosan lehűlt. Bepakoltunk az udvarról és lestük, vártuk az esőt.



Este Boldizsárral beszélgettem messenger videón - vagy minek hívják ezt? :D
Ilyenkor elmeséljük egymásnak, hogy mit csináltunk aznap, mi volt az ebéd, stb. Azután igazi mese következett. Csukás István tollából két új részt olvastam fel a Téli tücsökről.
Mikor elköszöntünk, bejött a képbe anyukája és újságolta, hogy náluk már esik az eső. Nálunk semmi. :(
Szerencsére, reggelre itt is láttuk a nyomát!

Ma benti elfoglaltságok lesznek a napi rutin mellett, pl. ezer éve halogatott varrás, néhány cserepes virág átültetése és intenzív angol tanulás!;) Ez a terv, majd meglátjuk, mire megyünk!

A rozsos zsemlét majdnem kifelejtettem!:))
Ezt úgy minden egyéb között sütöttem, mert többször kelt, néha gyúrtam egyet rajta, majd ismét kelt és így tovább, vagyis sok odafigyelést nem igényelt. Pazar lett!;)


Azt hiszem a karantén elmúltával is sütni fogom a mindennapi betevőt - kétnaponta. Nem nagy munka és jó tudni, hogy mit eszünk, élvezni a friss, házi pékárut!

Szép, dolgos napokat mindenkinek! :)

2019/01/04

Újévi kirándulás

A karácsonyi ünnepek alatt és után, majd szilveszterkor, annyi felesleges kalóriát halmoz fel az ember, hogy újévkor már muszáj megmozdulni, bármilyen nehéz is! :)
Ebéd előtt tettünk egy másfél órás túrát a közeli dombokon. Nagyon jólesett testnek, léleknek egyaránt.

Pár kép a szilveszteri felhozatal töredékéről.

Az exkluzív...:) Kacsamáj baconbe tekerve, ananásszal. A recept, Nourish me lovingly  blogjáról .


A malacka, párolt káposzta, tormás babkrém, lencsefőzelék nem érte meg a fotózást. Pontosabban későn kapcsoltam.

Azért szerencsére a krumplis pogácsa, sörkifli és egyik lánykám isteni, névre szóló muffin-ja lencsevégre került.




A szilvesztert gyerekekkel, unokákkal töltöttük, hatalmas kártyapartikkal, társasozással. Éjfél után régi, humoros dolgokat néztünk, így igazán jókedvűen indult az új esztendő.

Nyolcan vállalkoztunk a kirándulásra, nem túl kellemes időben. Kissé zavaró volt a szél, de amint túlértünk a domb másik felére, megszelídült. Hamar elhagytuk a járt utat járatlanért, mert cipőnk talpára ragadt a sár.


Itt már kisütött a napocska.



Visszafelé.



Innen már látni a zöldellő "arborétumunkat".

Egy képen, két templom.:)

Remélem, ez az év olyan jó lesz végig, mint ahogy indult! :)

Mindenkinek szerencsés új esztendőt! :)
Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons