2021/01/16

Mai vendég és egyebek

Ez az öntudatos vörösbegy, szinte kellette magát, bájolgott a fotózáshoz, közben arra is volt ideje, hogy elzavarja a szotyi után érdeklődő társait!:) 







Tegnap lementünk a tóhoz, mert a nagyon szeles idő miatt két napja nem sétáltunk Fickóval.

A helyzet annyit javult, hogy gyönyörűen sütött a Nap, de a szél és a hideg maradt. Sőt! Erősen fújt, kifejezetten kellemetlen volt, de nem adtuk fel.

Mivel több kutyás is sétált és nem akartuk Ficit megkötni, a megszokott útvonalunkkal ellentétes irányba indultunk, északnak. 

A tó részlegesen befagyott, ahol nem, ott a széltől fodrozódtak a hullámok.





Olyan messze mentünk, hogy már  nem volt érdemes visszafordulni, inkább megkerültük a tavat.


Eljutottunk az "eredésig".


Magyarszéknél rákanyarodtunk a tó túloldalára, délnyugatnak. Ezen az oldalon már sokkal kellemesebb volt az időjárás. Egyrészt hátulról fújt, másrészt szemből sütött.:)






Közben lassan felengedett a vékony jégréteg és mire visszaértünk a kiindulóponthoz, szinte mindenütt tarajosan hullámzott a víz.

Megszámoltam, huszonöt hattyú volt a vízen!!! És rengeteg vadkacsa, néhány sirály. Kár, hogy nem tudom közelebb hozni őket a gépemmel!


Azt tapasztaltam, hogy a hattyúk, ha közel vannak a parthoz, nem félnek, hanem elindulnak felénk. Arra következtetek, hogy valaki eteti őket. 

Ma én is készültem, utána néztem a neten, mit szabad adni nekik. Igazából semmit nem kéne, de ha mégis, az legyen zöldség!


Felszeleteltem egy répát és vittem magammal. Mikor elindultak felém, nyújtottam nekik, de nem jöttek közelebb. Bedobtam párat, megnézték és tovább úsztak. Gyanítom, nem erre vágytak, inkább kenyérre, melynek fogyasztása tilos! (Láttam, Orfűn is azzal etetik...) 

A víz szélére szórtam a zöldséget, ha meggondolják magukat, vagy nagyon éhesek lennének, meg lehet kóstolni! Lesz aki megeszi, biztos vagyok benne!

Jól elfáradtunk a két órás túrában, Fickó se bánta, hogy hazaértünk!:) Evett, bekuckózott a helyére és reggelig meg sem mozdult!:)

Holnap nagy nap lesz, Bogi unokánk 18. születésnapja!!! 💝 Sajnos, az ismert okok miatt a buli elmarad, talán egy kerítésen átívelő pusziküldés és ajándék átadás lesz. :( Valami extrát szeretnék sütni, amit még sosem! Esetleg van ötletetek? Az sem baj, ha látványos ÉS finom!:))) Addig is keresgélek...

Vigyázzatok magatokra az utakon, a járdákon és egyébként is maszk, stb.!
Kellemes hétvégi napokat, minden bekukkantónak!:)

2 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Hősök vagytok. Én két napja ki se léptem a házból, úgy fújt a szél és akkor ma reggelre meg ez a hó...Hát szobafogság...míg el nem olvad.
A hattyúk esetét nem értem, bár lehet, hogy tényleg "elkényeztették" őket.
Küldök receptet - tán még nem késő, bár nem olyan különleges "ünnepi" sütik...

Tiffanylda írta...

aranyos fodorka: nem hiszem, hogy hősök lennénk, de jól esik a dicséret, köszi!:) Ma meg szánkóztunk, hátha vége is a télnek, ki tudja? :D Kösz a recepteket!

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons