2020/12/04

Manna 4.

Mivel az ünnepek előtt ildomos nem túlenni magunkat, ma is böjtös recepteket hoztam. Spóroljunk a kalóriákkal! Egészen karácsonyig!;) 

TÖLTÖTT KRUMPLI

Hozzávalók: krumpli - igény szerinti mennyiségben -, vegyeszöldség (mexikói, bármilyen), füstölt sajt  körte, alma, ami kéznél van.

A krumplit héjában megfőztem, hámoztam, kettévágtam, kikapartam a belsejét - megettem:) - és megtöltöttem az előző napról maradt párolt zöldséggel, amin egy kis oregano, só és bors volt. Megszórtam friss petrezselyemzölddel. Kevés füstölt sajtot tettem mindegyik csónakra - szalonna helyett -, s mivel kezem ügyében volt egy körte, kis cikkeket szeltem rá, majd forró sütőbe toltam és a sajt olvadásáig, pirulásáig hagytam sülni.
Mehet mellé bármilyen saláta, mi brokkolival ettük, az volt itthon.



BROKKOLI SALÁTA

Egy fej brokkolit rózsáira szedünk, 3 percre lobogó, sós vízbe dobjuk. Leszűrjük, egy tálra tesszük, s amíg hűl, elkészítjük az öntetet.

2 kis joghurtba belenyomunk egy gerezd fokhagymát, picit megsózzuk, ráöntjük a brokkolira és megszórjuk pirított tökmaggal, napaforgó maggal, ízlés szerint.

Lassan megsüthetjük az ünnepekre azt a diós sütit, aminek kemény tojáshab a teteje. Van, aki diós csíknak hívja, van aki mennyeinek, nem is ez a lényeg! Legyen belőle sok!;)

DIÓS CSÍK

Hozzávalók:

90 darabhoz:

50 dkg porcukor

4 tojás fehérje

50 dkg darált dió

fél citrom

1 csomag vaníliás cukor

0,5 dl jó minőségű rum

fél csomag sütőpor

Elkészítés:

A darált dióba belekeverjük a citrom reszelt héját, a rumot és a sütőport. A porcukrot kikeverjük a tojás fehérjével és a vaníliás cukorral. Ha a massza már sűrű, beleöntjük a citrom levét és kikeverjük. A massza kb. 1/3 részét (próbáljuk eltalálni!) kivesszük egy tálkába.

A maradékba belekeverjük a diót, és jól összedolgozzuk. 3 cipócskát formálunk belőle.

A cipókból egyenként hosszúkás téglalapot formálunk, megkenjük a félretett mázzal, és késsel rudakat vágunk belőle.

Szoba hőmérsékleten 24 órát kell száradnia. Másnap 150 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt megsütjük. 

Hidegen papírral bélelt dobozban tároljuk. Ha egymás tetejére tesszük a sütiket, érdemes sütőpapírral letakarni az előző sort.

Ugyanez a recept úgy is ismeretes, hogy sima piskóta az alja, megkenve lekvárral és arra teszik az előbb leírt diós részt. Ahány ház, annyi szokás! Én pl. nem csak csíkot csinálok, hanem apró pogácsaszaggatóval kiszaggatom és aztán kenem be a habbal. Próbáljátok, kóstoljátok!:) 


A mai evangélium:

Adj minél több pozitív visszajelzést a nap során!

Én is várom a visszajelzéseket, tapasztalatokat, ha valamelyik receptet elkészítettétek!:)

Kellemes hétvégét, csendes várakozást minden bekukkantónak!:)

5 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Ugyan holnap végre ki kell próbálnom (mert megígértem) a céklafasírtot és az édes burgonyát (még sosem ettem) - de a brokkoli saláta meg a krumplis variáció is nagyon csábos - biztos, hogy ezeket is elkészítem. Mindkettőt szeretem.

Éva írta...

Guszták a bemutatott ételeid! A töltött krumplit nagyon szeretem azért csak én mert férjuram nem nagyon rajong a krumpliért sajnos:-))

Tiffanylda írta...

aranyos fodorka: remélem ízleni fog, kíváncsian várom a véleményedet!:)

Éva: köszi!Igen, általában a férfiak nincsenek oda a krumpliért, nem tudom miért.:) Emlékszem, az én családom fiú tagjai mindig azt mondták, hogy izzad a lábuk tőle!:))

Éva írta...

Tiffanylda az én férjuram és emlékszem az apósom is azt mondta hogy a térde fáj a krumplitól:)

Tiffanylda írta...

Éva: úgy látszik családonként változik a fájdalom helye és típusa, amit a "krumplitisz" okoz!:)))

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons