2016/12/19

Várakozás közben...

...sok minden történik.

A kedvelőim sorra rendelték az esernyős angyalokat, mindent félre téve igyekeztem megfelelni. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy ez így nem fog menni. Ez az esernyős angyalpár annyira népszerű lett, hogy nem bírtam a bevetést!
Arra lettem figyelmes, hogy görnyedt háttal, guvadó szemekkel reggel is, este is, bemerevedve gyártom őket. Közben a bajszom alatt igencsak cifráztam, mert a csiszoló, az apró üvegek esetében lekoptatja az ujjam, a fóliázás letöri a körmöm, a forrasztás gőzétől köhögök, stb., stb. Ez így nem megy! A legfrissebb rendeléseket lemondtam, a többit teljesítettem és most egy nagy kő esett le a szívemről. Sajnálom, kicsit későn jutott eszembe ez az angyalpár. Ünnepek után elkezdem gyártani jövő karácsonyra. :)

Tegnap sikerült mézeskalácsot sütni Benedekkel, de csak azért, mert ma karácsonyi vásár volt a suliban, ahol el lehet adni a tanuló társaknak "jó pénzért":), tehát egy füst alatt elkészítettem a mi részünket is. Együtt gyúrtunk, szaggatunk. Ez kipipálva!



Közben a fiúk lebetegedtek - szerintem inkább elfáradtak már az iskolában -, így volt egy kis kényeztetés, "megőrzés". Elég hamar összeszedték magukat. Már túl vannak a karácsonyi koncerten és hangszeres vizsgákon is. Ami a legfontosabb, csak kettőt kell aludni a téli szünetig!:)


Az időjárás végre igazán téli lett, a köd mellé már csak hó kéne! Nekem hiányzik. Meg a gyerekeknek is.



Ezeket a képeket vasárnap reggel készítettem. Később jött a Legkisebb, s mivel állandóan kint akar lenni, kicsit kalandoztunk vele a fenyvesben. Nem zavarta a hideg, sem a rossz terep. Fickó és Murci is elkísért minket.





Legizgalmasabb, az asztalon talált jégtábla volt. A csörömpölése, roppanása nagy mosolyra fakasztotta!:)



Ezek után ízlett az ebéd és jólesett a délutáni alvás is.

Hétvégén Nyáry Krisztián legújabb könyvének - Festői szerelmek - bemutatóján voltunk, nagyon tetszett! Meg is vettük, dedikáltattuk, úgyhogy a fa alatt ott lesz! ;)
Szeretjük a könyveit, nagyon szórakoztatóak, olvasmányosak, rengeteg érdekes dolgot lehet megtudni belőlük, ajánlom mindenkinek!



Kicsit cikáztam az időben, de ezek voltak a lényeges történések. A többi a tervezés, takarítás, rámolás, készülődés, illetve a napi rutin. Pont elég!

Ma Budapesten voltunk, kicsit belevetettük magunkat a vásárlásba, de messze nem annyira, amennyire a kínálat megengedte volna!
                                                                      Köd és tömeg

A boltokban bőség, roskadozó polcok és rengeteg ember. Van aki vesz, van aki venne. Csak nézelődnek, gondolkodnak, számolnak... Egy biztos, nincs könnyű dolga a Jézuskának! Sőt, talán egyre nehezebb!

"Nyakunkon a karácsony, ahelyett, hogy a szívünkben lenne!" - olvastam a minap. Hát, bizony elgondolkodtató...

Addig is, míg gondolkodtok, boldog készülődést, szép estét kívánok minden bekukkantónak!:)

5 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Tündéri az a kicsi fiúcska ! Az az őszinte, vidám, csodálkozó mosoly az arcán ! :-)
A mézespuszik szépek lettek - ügyesek vagytok !

Piros írta...

A mézeskalácsok müvésziek ! Én is szivesen felakasztanék egy párat a fánkra.
Boldizsár tündéri.

Kavics írta...

Kalács - mosoly - békés, boldog karácsonyt!!! <3

Tselszi írta...

Vegre hirek es kepek a pagonybol ! :)) jo,hogy bekukkantottam :)
Nagyon edes a Legkisebb es egyre jobban hasonlit a testvereire.
Az ernyos angyalkak szenzaciosak,nem csoda,hogy sokan szeretnenek beloluk. A Forever sokat dolgozik, mostanaban,hogy koran sotetedik meg tobbet! :)) Csodas, meghitt a fenye! :)))
Tovabbi jo keszulodest es bekes,boldog unnepet a Pagony minden lakojanak,vendegenek!

Tiffanylda írta...

Köszönöm mindannyitoknak a megjegyzést!:)

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons