2012/03/04

Történések tömkelege

Nem is tudom leírni, mennyi minden történt velünk és nem volt időm ide benézni!
A "mennyi minden" elsősorban  betegségek. Nálam több fajta, de most múlik éppen a legutóbbi, remélem az utolsó!A gyerekek, unokák ugyanúgy, némelyik visszaesett, de holnaptól suli!...

Aranyembert lefokozom, fasírtban vagyok vele, mert 3 hete húzza-vonja a lázzal indult köhögős, orrfolyós nyavalyáját és nem megy orvoshoz! Már nincs láza, csak olyan gyenge, mint a harmat... Hiába minden szó, férfiből van!

A csőtörés által elöntött szobák várják a felújítást. A biztosító pár napja itt volt. Nem mondanám bőkezűnek adakozásukat - nem is vártuk...-, de az egyiket meg tudjuk oldani belőle. Még várnunk kell, hogy minden kiszáradjon. Nagy szerencsénk van, hogy óriási a ház és egy szobába beraktunk + kettőt és még így is maradt egy, amiben élhetünk!

Ilyen körülmények között fogadtuk Amerikából érkező blogbarátomat Kathyt és férjét, Juant. Nem érdekelte őket a reménytelen felfordulás, Kathy azt mondta, imádja ezt az öreg házat úgy, ahogy van és jönnek!:) OK! Szeretettel vártuk Őket! Meglepetésként megkértem legkisebb lányunkat, aki spanyol tanár, hogy tegye szabaddá magát a látogatás idejére, így Juannal jót beszélgettek, illetve néha fordított is...
Benedek - az igazi kreatív unoka - gyönyörű rajzot készített Juannak, s mivel ő mexikói - indián családból származik, hát a rajz is olyasmi lett. J. megállapította, hogy ez azték minta!:)
Kathy részére pedig ruhákat tervezett, megvalósításra!:) Rajzolta, színezte, majd kivágta mindegyiket. Van itt menyasszonyi ruha fátyollal, menyecske ruha, kiskosztüm, miniszoknya, nyári ruha..., ha Kathynek nem lenne ötlete, csak rá kell néznie a "puskára"!:)))
Körbejártuk a birtokot - szép idő volt, de fújt a szél - és közben folyamatosan járt a szánk.
Benedek, mint egy felbérelt paparazzo kattintgatott.





Sütöttem egy jó kis füstölt, főtt tarjás kiflit - amit elfelejtettem lefotózni -, de vendégeink csak csipegettek. Én sem ettem sokat, viszont egy órán belül tenyérnyi csalánkiütések jöttek rajtam. Valószínű gyors érlelésű volt a tarja, tele - számomra mérgező - adalékanyagokkal! Ez jelzés, hogy eljött a tisztítókúra ideje.

Juan vitt a forrásvizünkből az útra. Talán annak volt a legnagyobb sikere!:)

Köszönjük az ajándékokat Kathy, jó volt veletek beszélgetni, sétálni, még ha oly rövid is volt a látogatás! Reméljük, jövőre is találkozhatunk!:)

A mai nap némi sütés-főzéssel és lustálkodással telt.
Remélem, Ti egészségesek vagytok és élveztétek a mai napsütést, még ha hideg is volt!
Gyertek játszani a Vándorjátékba !!!

További, szép estét minden bekukkantónak!:)

7 megjegyzés:

Éva írta...

Örülök hogy már jobban vagy és az unokák is gyógyulóban vannak. A férjuradat szedd rá hogy menjen el orvoshoz nehogy valami szövödménye legyen? Akkor rendeződni látszik a lakásotok is , úgy ahogy! Azért gondolom igaz örültetek a vendégeknek, de máskor lehet hogy szerencsésebb lett volna a látogatás. A lényeg azért hogy jól elbeszélgettetek és örültetek egymásnak! További szép estét !

Kati írta...

Na akkor jóból és rosszból is kijutott nektek az utóbbi időben, reméljük hogy ezután a tavasszal csak jó dolgok történnek, és a javitásokat is meg tudjátok oldani.

Susu írta...

Minden betegeskedőnek jobbulást kívánok!
Hű, az a forrás nagyon tetszik! :)

erdoseva55 írta...

Valóban mozgalmasan teltek a napjaitok! Kívánom, hogy mihamarabb jöjjön rendbe minden és MINDENKI Nálatok!:)
Szép hetet és még szebb napokat kívánok!:)

Cimbilimbi írta...

Gyógyuljatok meg hamar, Aranyembert próbáltad házi gyógypraktikákkal kúrálni? Azért három hét után egy tüdőröntgen vagy legalább kopogtatós vizsgálat tényleg hasznos lenne... De jó, hogy meglátogattak Kathy-ék, köszönöm a képeket!

trollanyu írta...

Csodás napotok lehetett:) Jó, hogy volt egy paparazzi is körülöttetek:)

netuddki írta...

Nem tudtam, mire emlékeztet, hogy két szoba van bepakolva egy harmadikba, de rájöttem:
Instant kávé is van ilyen: 3 az 1-ben...

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons