2012/01/12

7 pontos JÁTÉK megfejtése,...

 ... a  fekete só, azt hiszem, megérdemel egy posztot...
Kikerestem a leírását több helyről is, íme a lényeg...

"A fekete só egyfajta természetes kősó, amely a benne található különböző "szennyezőanyagok" miatt a tiszta sótól színben is, ízben is erősen különbözik. A fekete sót elsősorban a mai Pakisztán területén bányásszák.
Kristályos formájának feketés-vöröses színe van; kereskedelmi forgalomba általában finom porrá őrölve kerül – ilyenkor inkább halvány lilás-rózsaszínes. Szaga és íze leginkább tojássárgájára emlékeztet, a benne található kénvegyületeknek köszönhetően. Ezért tejföllel keverve meglepően hiteles tartármártás-imitáció készíthető vele.
Indiában elsősorban sós rágcsák, valamint friss gyümölcsök és gyümölcslevek ízesítésére használják – önmagában, vagy a csát maszálá nevű fűszerkeverék részeként. (A gyümölcslé sózása meleg éghajlaton üdvös dolog, mert segít veszíteni az izzadással veszített ásványi anyagokat. Az íz más kérdés – azt bizony szokni kell.)
A Wikipedia szócikke szerint a fekete só elsősorban kálium- (és nem pedig nátrium-) kloridból áll; pár sorral lejjebb azonban ugyanez a cikk ennek az ellenkezőjét is állítja – majd a végén előkerül a valószínű megoldás: amit hajdan angolul black salt néven ismertek, az valóban káliumvegyület volt – viszont nem azonos az indiai konyhában használatos, fekete só nevű kősóval."

Minden játékosomtól elnézést kérek, ha nagyon felbosszantottam ezzel a kérdéssel! Mea maxima culpa!!!:(
Arra gondoltam, ha én vásároltam egy ilyen sót az indiai boltban - amiről akkor fogalmam nem volt, hogy milyen, csak a kíváncsiság hajtott -, akkor valószínű más is hibázhatott ekkorát!:) Tévedtem!...
Pár éve keveredtem a Szép Kis India nevű boltba (Bp.), mikor a chutney - készítő korszakomat kezdtem és nagyon jó fűszereket találtam, melyeket azóta is használok. Ez a só volt a kivétel. Mikor kinyitottam, olyan őrületes záptojás szag csapta meg az orromat, hogy szinte hátrahőköltem! Aranyember vállalta a minimál kóstolást, de kb. fél kg kenyérrel sikerült elnyomnia az irdatlan ízt!
Bocsánat, ha valakit megsértettem ezzel a rossz véleménnyel..., lehet, hogy a kóstolás helyett rögtön majonézt kellett volna készíteni, de ezt akkor még nem tudtam!...

Csak arra kérlek Benneteket, hogy ne orroljatok  meg a hülye kérdés miatt és gyertek máskor is játszani!!!:)

Szép napot Mindenkinek!:)

10 megjegyzés:

Lencsilány írta...

Nem csak azért mondom, mert lett egy pontom, de én szeretem az ilyen jellegű kérdéseket, amiket nem lehet azonnal kitalálni. Tippelgetünk, gondolkodunk, és a végén lesz egy megfejtés, és akkor a homlokunkra csaphatunk, hogy jah, tényleg. Nekem a borotvás volt ilyen. Szóval én nem bánom, ha még vannak ilyenek:)!

netuddki írta...

Ez szerintem is egy jó kérdés volt!

netuddki írta...

Én is kérek pontot, én írtam, hogy púder!
Ott a felirat a zacskón.

Tiffanylda írta...

Örülök, hogy nem ment el a kedvetek!:)
Netuddki, ez esetben port jelent és nem púdert, de ezt te is tudod!:)No pont..., kapsz helyette mást!

Piros írta...

Köszi szépen a pontot ! Ez igen jó kérdés volt - tk. a téglaporos homokkal közel voltam már az elején is. De szerencsére a vége felé kikristályosodott a só !!!

Piros írta...

Nagyon tetszett a szin meghatározása : fáradt bugyi !!

Tiffanylda írta...

Piros, szívesen adtam!:) Már csak egy kell!!!Hajrá!
Ja, ez nálunk a családban egy bevett színfajtaként szerepel !:)))

Ányi írta...

Na, erről lemaradtam, de így is jó volt, visszaolvasva benneteket. Előnnyel indultam, mert már itt volt fent a megoldás, de nem baj. :)

Tiffanylda írta...

Sajnálom, Ányi!:) Kíváncsi lettem volna a tippjeidre!:D

inga írta...

na ezt is tudom :)
szerintem kell néha nehezebb feladvány is, hadd csikorogjanak a tekervények

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons