2021/02/16

Napi rutin

Semmi komoly nem történik mifelénk - szerencsére! 

Komoly hidegek voltak, mint mindenütt az országban. Vártuk, hogy befagyjon a tó, ami részben megvalósult, de a jég vastagsága nem lett megnyugtató a korcsolyázáshoz. A gyerekek bánatosak, annál is inkább, mivel jön a melegedés. 

Én reménykedem, hogy az idén már nem lesz komoly tél és fagy, ők az ellenkezőjében. Így van ez jól!:)

Bóklásztunk kicsit a pagonyban és gondoltam megosztom veletek ennek az érdekes fának a fotóját, hátha nem láttatok még ilyet!

Úgy hívják mezei juhar, a bizonyos paraléces. Hihetetlenül néz ki telente, mint aki elszáradt, kész, vége!


Közben ott láthatod a rügyeit!:) Startra készen várják a tavasz első meleg simogatását. 
Majd akkor is lefotózom és megmutatom.




Tegnap - szokás szerint - mentünk a tóra az unokákkal, Fickóval. Általában szabad levegőn találkozunk csak, ami jó ok a levegőzésre, sétára. Napok óta figyeljük, hogy egyes "természet kedvelők" papír zsebkendőt, üdítős dobozokat, csikkeket, csokipapírokat, stb.- t szórnak szét a gáton. Rendkívül felháborító! Aki ide jár, általában a környező falvak lakója. Nem értem, ha az ő tavuk, a mi tavunk ez a szépség, akkor hogy lehetnek ennyire közömbösek!? Vajon a kertjükbe is piszkítanak? :( 

Az igaz, hogy az önkormányzat nem tett ki kukát, konténert, ami elég baj! Biztos nincs, aki ürítse. Pénzbe kerül... De ez senkit nem ment fel! Akinek van egy csepp intelligenciája, szépérzéke, lelkiismerete, az ennek hiányában hazaviszi a szemetét!

Fogtunk egy zsákot és a fiúk összeszedtek minden rondaságot.  Rendes dolog tőlük. A dicséret mellé egy kis süti is dukált.:) 
Nekünk fontos, hogy tiszta maradjon ez a csodás környezet! Napi szinten járunk oda és a szétszórt szemét bántja a szemünket, rontja a közérzetünket, a vizuális élményről nem is beszélve! Kíváncsiak vagyunk, meddig tart a tisztaság!









Ma gyors ebédet főztem, ha ilyenre vágytok, ajánlom szeretettel!

Tonhalas spagetti

 Kb. annyi idő elkészíteni, míg megfő a tészta.

Hozzávalók (2 fő részére) : 30 dkg jó minőségű dobozos tonhal, 15 dkg dobozos édes csemege kukorica, 1 közepes póréhagyma, 3 dl tejszín, , 3 – 4 evőkanál olívaolaj, só, bors, kis csokor petrezselyemzöld, ízlés szerint 3-4 csepp Tabasco szósz, 25 dkg spagetti, 10 dkg sajt a tetejére.

Elkészítése:  

A spagettit enyhén sós vízben, 2 – 3 evőkanál olíva olajat hozzáadva (al dente) főzzük, leszűrjük.

A  tonhalat és a kukoricát leszűrjük. A póréhagymát karikára vágjuk, a felforrósított olívaolajon üvegesre dinszteljük...

... hozzáadjuk a tonhalat, a kukoricát, sózzuk, borsozzuk, hagyjuk felforrósodni...

...hozzáöntjük a tejszínt, tetszés szerint pikánssá tesszük a Tabasco – szósszal, néhány perc alatt besűrítjük, végül hozzáadjuk a finomra aprított petrezselyemzöldet. 

A spagettit a tonhalas szósszal tálaljuk, tálaláskor megszórjuk reszelt sajttal.


Gyors és finom ebéd lesz belőle, használjátok!

Minden bekukkantónak jó egészséget, élvezzétek a javuló időjárást!:)

5 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Ezt a "paraléces" dolgot pár hónapja tudom csak mit jelent. Egész eddigi életemben meg voltam győződve róla, hogy ez valami fabetegség és nagyon ritka - de hát kiderült, hogy nem...Na mindegy, mondják ugye, hogy a jó pap is.... hát én is...
A szemétszedés dicséretes dolog, de én azért ebben a vírusos időben meg nem fognám senki szemetét, az ezer százalék...Amúgy meg felháborítónak és elkeserítőnek találom, hogy mindenhol eldobálják az emberek a szemetüket, és semmi reményt nem látok, hogy ez a helyzet valaha is javulni fog....
Sajnos.... De ez valami magyar, illetve primitív balkáni szokás, mert kulturáltabb országokban nem látsz ilyen. Pl. évekkel ezelőtt Szlovéniában a hegyekben sem láttam sehol szemetet eldobálva.

undercover írta...

Kedves Tiffanylda!
Köszi a képet és az írásodat.
Ha nem haragszol, ellentmondok annak a meglátásosodnak, hogy az önkormányzat nem tett ki kukát. Hát ne is tegyen. Az külön munka másoknak, és ahogy írod, pénzbe kerül. Ha pedig még ételmaradékot is tesznek bele, akkor az állatvilágnak se jó. Én azzal értek egyet, hogy az erdőkbe se tesznek ki kukát, és azzal az indonéz (Szumátra?) gyakorlattal, hogy félelmetesen magas büntetést szab ki a szemetelőkre. Aki kegyeskedett odavinni a papírzsebkendőt, flakont, maszkot, bármit, az kegyeskedjen hazavinni és a megfelelő helyre rakni. A fejekben kellene nagy rendet tenni, hogy megértsék végre, az egész környezet számít, vigyázni kell rá. Nem lehet mértéktelenül kihasználni, és bemocskolni, és ez mindnyájunk felelőssége.

Tiffanylda írta...

aranyos fodorka: örülök, hogy tudtam újat mondani neked, ritka alkalom!;)
Kesztyűbe szedték a gyerekek a szemetet, Máté a képen már visszafelé egy kacsatollat akart felvenni. Természetesen itthon a kesztyű ment a mosásba, gyerek meg a mosdóba.
Valóban Balkán vagyunk, még annál is több!

undercover: köszönöm a véleményt, majdnem mindenben egyetértünk. A kukát nem tartanám haszontalannak, ha ürítenék, de mint írtam, pénz. A falusi forrás környékén is pont ez a probléma, itt sincs kuka, pedig hetente elvinnék, ahogy az egész falu szemetét. Így most a szomszéddal együtt szedegetjük az eldobott vackokat!
Azt nem tudom elképzelni, hogy a hatóság bárkit is rajtakapna ennél a tónál! Ahova kukát nem tudnak kitenni, oda rendőrt se tudnak állítani. Alapoknál kéne kezdeni a dolgot, egy új szemlélettel, már az óvodában!!! De addig is, míg az oktatást egyszer, valaha gatyába rázzák (?), ne hagyjuk hogy minden szép elmerüljön a mocsok világában! Mi ennyit tudunk hozzátenni. Hál'istennek, a mieink szemét ez bántja! Ez is valami...

Éva írta...

Érdekes ez a fa még nem láttam de nem is hallottam ilyenről. Kíváncsi vagyok mikor már éled akkor milyen? Az unokáid aranyosak hogy felszedték a szemetet bár gondolom aki eldobta nem értékeli ezt sajnos!Járda mellett eldobva is látok sokszor maszkot pedig egy lépés a buszmegállóban a szemetes és arra nem képesek hogy esetleg egy papírzsepibe teszi és bedobja oda. Az ebédetek nagyon finom lehetett nekem bármikor jöhetne de férjuram kukoricát nem szereti:)

Tiffanylda írta...

Éva: majd megmutatom a fát, ha éledezik!
Ami a szemetelést illeti, elég reménytelen, mint ahogy azt fentebb is leírtam hozzászólásomban. Mi ennyit tehetünk, nem várjuk, hogy megköszönjék.
A tonhalas spagettiből nyugodtan kihagyhatod a kukoricát, úgy is nagyon finom!

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons