2017/01/03

A titok

A tegnapi témát folytatva tehát,
álltam a Kistó partján és fotóztam, csodálva a téli természetet. Gyönyörűen sütött a Nap, csak úgy szikrázott a tó jege!





Egyszer csak érdekes zajt hallottam, mintha kluttyogás, néha huhogás lenne. Pár pillanat múlva újra és újra, hol rövidebb, hol hosszabb, majd elhallgatott. Egyszer csak, mintha húrt pendítettek volna mellettem, de nagyon hangosan...
Pár percig azt hittem hallucinálok, vagy valami újévi "kísértet" tréfálkozik velem, esetleg a Loch Ness -i szörny személyesen???
Néha ostorcsapás szerű hangok ingáztak a hegyek között. Vagy valami effekteket hallok, a tegnapi buliból itt maradt DJ szórakoztat?:D Egyszerűen kísérteties volt, nem tudtam mihez kötni.
Bizonytalan érzés kapott el és nem oszthattam meg senkivel! (Aranyember pont nem jött el velünk.)
Jó pár percbe telt mire rájöttem, hogy valószínű egy természeti csoda tanúja vagyok, vénségemre most hallok először rianást.
Fél órát hallgatóztam, mire meggyőztem magam, hogy igen, ez valóban az lehet!:) Aztán akkora öröm lett úrrá rajtam, hogy el sem hiszitek!  Micsoda tapasztalás és ajándék az újév első napján!:)

Felvettem videóra, de sajnos nem tudom feltölteni nektek, nem értek hozzá.  A You Tube-ról hoztam egy felvételt, ahol a szél hangja mellett is nagyon jól kivehető a különleges hanghatás, élvezzétek!



Végül visszamentem a gyerekekért a nagy tóhoz, lelkesen elújságoltam nekik, hogy milyen csoda történt, mire ők közölték, hogy hiszen itt is van rianás, csak halk... és valóban. Hát, ez a csoda csak nekem volt az, de én nagyon boldog lettem tőle.
Bárcsak sok ilyen pozitív meglepetést, újdonságot tartogatna ez az új év!;)

Végül mutatok egy képet, amitől engem kirázott a hideg.


Lehet, hogy edzettebbek vagytok, de úgy gondolom, nem normális dolog korcsolyában, két kicsivel a bizonytalan jégre menni babakocsival, szánkóval... Azért ez nem egy legális jégpálya..., mindenki magáért felel. Pontosabban ha baj van, talán az önkormányzat is, ezt nem tudom, de ne kerüljön rá sor!

Ez volt az én "érdekes" történetem.:)

Holnapra is tartogatok egyet, addig is további szép estét kívánok minden bekukkantónak!

6 megjegyzés:

Vicuska írta...

Ez számomra is új hangélmény volt, köszi Ildikóm :) Élőben még nagyobb lehet a misztikus varázsa!

ivetabt írta...

Életemben egyszer mentem rá befagyott vízre, nagyjából fél percig tartott, mert egy hasonló hanghatás után kifutottam / menekültem a partra. Ijesztő volt.

erdoseva55 írta...

Gyönyörű a táj felétek! És milyen jó, hogy a közelben lehet korizni is!
Sosem hallottam még rianást, tényleg kicsit félelemkeltő, aki nem tudja miről lehet szó.
A családi összejövetelek nagyon jók még hosszabbítanánk mi is, de a fiatalok már dolgoznak.
Fini sütik, jó kis ételek, sok beszélgetés! Nem is kell ennél több! :)

Kavics írta...

Ó, nem hiszed el, de valahogy éreztem, hogy erről lehet szó! :-)))
A napokban a fb-on egy ismerősöm is erről az élményéről számolt be. Ő is először volt fültanúja és ő is kicsit megijedt és a fb-on kérdezgette, hogy mi lehetett az. Nagyon szeretném egyszer élőben is hallani, mert még én sem tapasztaltam meg élőben. Megértem az örömködésed! :-)
Viszont a babakocsis-csúszkálós képedtől ledöbbentem. Felelőtlenség felsőfokon. Nem találok több szót rá. :-(((

Tiffanylda írta...

Vicuska: nahát, azt hittem csak én vagyok ilyen "műveletlen", tapasztalatlan!:) Valóban, élőben kicsit misztikus, főleg, ha nem tudod mi az!:)

swatwork: ezek szerint te sem vagy túl bátor!:))) Utólag annyira nem mondanám ijesztőnek, inkább kicsit bizarr hanghatás.

Éva Erdős:bizony, szép a környékünk, van itt minden! Látod, ez a rianás hogy felizgatott?:) Ajánlom, menjetek el egy befagyott tóhoz kora délelőtti időben, mikor süt a Nap, biztos meg fogod hallani! Ezt egyszer érdemes kipróbálni!
Már csak a délibáb van vissza, amit szeretnék látni!:D Valószínű arról már lekéstünk...

Kavics: ti sok helyen jártok télen is! Keressetek befagyott tavat, napsütésben Te is meg fogod hallani! Izgi!;)
A kisgyerekes korizókról szót se!...:(((

aranyos fodorka írta...

Félelmetes a rianás hangja - én biztos megijedtem volna, s ott hagyok csapot-papot...én se hallottam még soha.
A babakocsis-gyerekes emberek pedig szerintem nem normálisak. Ami nem lenne baj, ha felelőtlenségükkel csak önmagukat veszélyeztetnék - de hát gyerekekkel ? Tényleg nem normálisak ...

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons