2015/10/11

Október

Azt hiszem, ma végérvényesen megérkezett az igazi ősz, s vele együtt a behúzódás ideje, a már fűtött lakásba.



Szerencsénk van, hogy Aranyember megépítette nekünk a konyhai kis tűzhelyet, ami egyben kandallóként is működik. Reggelente befűt és együtt reggelizünk a meleg konyhában.
A tetején (platnin) - egy rácson - szépen megsül a pirítós is. Hangulatos, kényeztető napkezdés!;)

Később lehet vinni parazsat a  kazánba, ami az egész házat fűti. Eddig még csak jelzésszinten használtuk, de mától azt hiszem mindennapos lesz.

Boldizsár tegnap este felfedezte, milyen jól pörög a hamuzó nyílása... :) Szerencsére már nem volt meleg. Ismét kinyílt számára egy újabb, felfedezhető világ, mióta két lábon kószál.:)


Vajon mi lehet az üveg mögött?:)



A nagyok javában koptatják az iskolapadot - nem nagy lelkesedéssel, amit nem csodálok...
Benedek már a második héten torokgyulladással volt itthon, s került hozzám némi egyéni kényeztetésre.
Szerencséje volt, mert feliratkoztam egy online rajztanfolyamra, amit immáron kettesben néztük végig. Mikor a gyakorlatra került sor, ő is kért papírt, tollat, s szinte észrevétlenül, mindketten csodás dolgokat műveltünk!
Először nehéz feladatnak tűnt a vízszintes, illetve függőleges egyenes vonalak húzása..., de hamar belejöttünk. 
Aztán a sorminták, díszítősorok gyakorlása és új minták kitalálása következett. Ez mindkettőnknek ismerős volt az alsó tagozatból.:)

Igazi, jó türelemjáték, ami csiklandozza a fantáziát! Egyre több, jobb ötletünk támadt, emiatt mindig újabb sorokat kellett húznunk.
Jöttek a további feladatok. Terülőminták, majd különféle kompozíciók. Nagyon élveztük.

Félkész felületminta és zárt kompozíció részleteket mutatok. (A homályos a legjobb, mert ott nem látni a hibákat!:)




Elszaladt az idő, Benedek gyorsan gyógyult, s hétvégén már kiállítást is szervezhettünk volna a munkáinkból.:)

Mivel mostanában nagy divat baglyot rajzolni, festeni, varrni, stb., mi is azzal kezdtük a saját "művészkedést".
Íme, Benedek műve! Ugye, milyen fantasztikus?


A cica, amit már otthon készített, szignózva..:)


Ez az én produkcióm, kicsit kevesebb mintával, mert közben a háztartást is működtetni kellett.:)

Egyszóval, jól szórakoztunk a "táppénz" alatt. Szerintem Benedek többet profitált a tanfolyamból, mint én, de nem is baj, neki kevés az ideje, én viszont ráérek itthon bármikor újra nézni, rajzolgatni, hiszen semmi dolgom!:)
Az unokát közben - legnagyobb sajnálatára - gyógyulttá nyilvánították. Elhagyott.

Most a magam nyavalyájával foglalkozom, ami nem nyolc napon túl gyógyuló, korral járó (?), mozgásszervi... Utálatos dolog!...

Az ősz is nyomot hagy a hangulatomon, bár gyönyörű mifelénk.
Múlt héten még szinte zöld volt minden, aztán pár nap alatt megszínesedtek a fák, növények. Legnagyobb "színváltós" kedvencem a vadszőlő és az ecetfa, majd a később sárguló páfrányfenyő.






Ezek csak hirtelen fotók a ház ablakából. Nem volt erőm, kedvem felmászni a dombra. Most meg szakad az eső.
Viszont van fotóm arról a tortáról, amit a legkisebb gyermekünk szülinapjára sütöttem és igazán sikeres volt. Annyira, hogy nem maradt idő beállítani a gépet, egyszerűen beszippantották!:)



Összeollóztam több receptből a tésztát, krémet, majd saját találmányként, karamellel, tejszínnel adtam neki egy kis tartást.:) Nem sokáig tartotta magát.:)))

Mostani kellemes tevékenységem, hogy az utolsó lehullott, foltos gyümölcsökből minden nap aszalok párat. Kivágom a romlott részt, felszeletelem és elrendezem a gépben. Ilyenkor finom illat tölti meg a lakást, s egy kicsit ünnepivé varázsolja a hangulatot. A körte a legfinomabb.



Jó lenne eltenni télire, de eddig nem sikerült még másnapra sem!...

Küldök egy kis októberi verset, zenét és ezzel kívánok kellemes(-ebb) vasárnap estét, ebben a végeláthatatlan esős időben.

Juhász Gyula: Október
A fény arannyal öntözi még
A szőke akác levelét,
De ez a fény, megérzem én, 
Már októberi fény.
Az alkony lila fátyla alatt
Tarka tehenek hada halad,
Vígan elbődül, hisz haza tart,
De ez már őszi csapat.
A kertben tarkán égő színek,
Virágok, dúsan vérző szívek,
Rajtuk az este harmata ring,
De ez már őszi pompa mind.
Fényt, krizantémot, dalt, harmatot
Lelkemben vígan elringatok,
Megszépül lassan, ami rég volt,
De ez már októberi égbolt!


Legyen szép hetetek!:)

11 megjegyzés:

superwomanatwork írta...

Itt mindig csak kapkodom a fejem. Mennyi csoda! De komolyan. Kész tárlatvezetés egy-egy bejegyzésed. A baglyok nagyon szépek, az unokád rendesen belelendült az alkotásba.A torta meg .... nálunk sem tartaná magát sokáig.

Melinda Sásdi írta...

Öröm volt ismét olvasni a soraidat!Szuper képeket rajzoltatok,szívesen megnézném magamnak ezt a tanfolyamot én is. Most leginkább olvasok,ha van időm a háztartás és a kislány mellett.Jól esne egy kis változatosság.
Emlékszem gyerekkoromban szerettem az apai nagymama konyhájában ücsörögni, mert mindig be volt fűtve a sparhelt.Olyan hangulatot ad,hogy csak na...

aranyos fodorka írta...

Csodásak az őszi képek ! Mondjuk, tudom, nem te színezed a leveleket, de azért megtalálni, hogy melyik, hogyan szép, az rajtad múlik... Megosztanád velünk, hol lehet ezt a rajztanfolyamot megnézni ? vagy mi ez pontosan ? Nekem nagyon tetszik, főképp mert az ált. iskolai "díszsort" is eszembe juttattad !

Tiffanylda írta...

swomanatwork: akkor hogy kapkodnád a fejed, ha leírnék mindent, ami velünk, körülöttünk történik!:))) Alig tettem említést 2-3 dologról. Köszi a dicséreteket!
Hááát, a torták már csak ilyenek! Fogyósak, elfogyósak mindenhol - úgy látszik.:)

Melinda Sásdi: nem tudlak elérni, h. gratuláljak a kislányotokhoz!!!:) Gondolom, nagy az öröm!:)
Igen, a régi, sparheltes idők a legszebbek. Nekem is vannak ilyen emlékeim, csak az a "baj", hogy a sparhelt az enyém volt, nem a nagymamámé...:)
A rajzolással kapcsolatban küldök egy linket. Jó szórakozást - ha engedi a baba!:) http://kreativonismeret.hu/rajzmeditacio-felnotteknek/

Aranyos fodorka: képzeld el, hogy ezek a színek teljesen eredetiek, nem szépítettem őket semmivel!:)
Fentebb küldtem egy linket, használjátok egészséggel és rajzoljatok sokat!

Vicuska írta...

Drága Ildim, megint jólesett bekukkantani Hozzád!!! :) Bocs, de unokád rajzai jobban tetszettek :D

Éva írta...

Nagyon tündér a kis unokád! A kis rajzoló unokád igazi tehetség nagyon ügyes. Nagyon jók azok a rajzok amiket csináltatok! További kellemes napokat pihenjél sokat, a hangulatunk változását egészen biztos az idő is befolyásolja!

Tiffanylda írta...

Vicuska, köszönöm!:) Az unoka igazán tehetséges és "friss" kreatív, messze jobbak a rajzai, mint nekem, ezt én is látom és így van rendjén!;)

Éva, köszi, valóban tündéri a picike!:) Jó játék volt ez a rajzolás, kár, hogy kevés idő jut rá!
Igen, érzem a frontokat, mint sokan mások is, ez ellen nem tehetünk.. Pihenek sokat, mint te!:D

Piros írta...

Nagyon tetszenek ezek a meditációs képek, Benedeké különösen. Azt hiszem nekem is jó szórakozás lenne ilyeneket rajzolni. Majd belenézek ebbe a linkbe.
Az öszi képeid is gyönyörüek.

Tipitá írta...

Éljen a rajzmeditáció! Nagyon szépeket rajzoltatok mindketten!! :)Ugye milyen jó??

jenever írta...

Boldizsár milyen nagy már! :)
Nagyon tetszenek a rajzaitok, igazán jó móka lehetett együtt alkotni :)

Tiffanylda írta...

Piros, csak ajánlani tudom ezt a rajzolást, üdítő szórakozás!:) A képeim itt még szépek, de valami van a gépemmel sajnos, egyre csúnyábbakat fotóz.:( Volt már ilyen, nem is rég. Van egy olyan érzésem, hogy megöregedett...

Tipitá, igen-igen, nagyon jó a rajzolás és csinálnám folyamatosan, ha nem lenne más!:))) Köszönjük a dicséretet! De jó, hogy benéztél!:)

Jenever, bizony nő a kisfiú, borzasztóan szalad az idő...
Az a legjobb ebben a rajzolásban, hogy elfeledkezel mindenről, ami körülötted van. A tűz kialszik, a kaja odaég, stb., stb...:) Jól kell kiválasztani az időpontot, amikor MÁST NEM CSINÁLSZ, csak rajzolsz! Együtt alkotni pedig mindig a legjobb!
Köszönöm, hogy bekukkantottál.:)

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons