2014/05/08

Folyamatos ...

... az iskolákban az anyák napi ünnepség. Még kettőre vagyok hivatalos, valamikor a jövő héten tartják.

Vasárnap összejött a család. Nagyon megleptek a gyerekeim, mert a virágözön mellé, egy igazi biciklit is kaptam!:D Nem volt szokás eddig, csak virágot adni, ma sem tudom mivel érdemeltem ki, de nagyon köszönöm, óriási meglepi volt!:)
Szóval, itt áll a bicaj az előtérben, minden nap megyek pár kört a kerti, nagy udvarban, hogy szokjuk egymást, mert eltelt több évtized, hogy nem ültem "kecskén". Egyelőre gyakorlok, aztán majd felzárkózom a gyerekekkel felfedezni a környékbeli kerékpár utakat. Ők már ismerik!;)
Jót fog tenni egy kis edzés!...
Máris irdatlan izomlázam van, úgyhogy remegő lábbal mentem Doma iskolai ünnepségére, ami igazán aranyosan sikerült!
Szépen mondta el a versét, ügyesen táncolt a gyerekekkel - és anyukájával is -, a kottatartót pedig még ügyesebben tette maga elé - szégyenlősen:) -, nehogy lássuk, csak halljuk!:))) Szuper gyerkőc!;)

A ház körül megy a tavaszi munkálkodás, minden üde, zöld és friss. Ilyenkor a legszebb!
A vadon növő virágok közül a gyöngyvirágot, pünkösdi rózsát szeretem legjobban.
A bodzából az idén már nem lesz szörp a cukor mellőzése miatt..., de teának gyűjtünk és a bogyóját is szüreteljük majd, mint komoly C-vitamin forrást. Gyümölcslevesbe is finom!
Pirul az újonnan ültetett eper..., ezt már meg is ettük..., de még rengeteg zöld van!:)

Virágzik az akác, isteni illatot áraszt..., az más kérdés, hogy tüsszög tőle a család...:(

Gyönyörűen hajtanak a fenyők, finomak puhák, illatosak...

... és Aranyember is hajt, hogy átültesse az összes kicsi fenyőt egy kényelmesebb konténerbe...:)))
... lassan elkészül a több száz darabbal (a képen lévő csak egy része).

A kertben is beindultak a zöldek. Szépen nő a próbaképpen kiültetett paradicsom fa...
... hamarosan követhetik a többiek.
Nézzétek azt a fűzfát!:) Két éve jelölő botnak dugtam a földbe és ez lett belőle!:))) Háttérben egy kis hagyma, fokhagyma, petrezselyem látható. Negyedszerre tettem a földbe dughagymát és kéthetente még fogok is, mert nagyon szeretjük zölden fogyasztani!:) Már négy hosszú sort megettünk!:)

Az idén lesz meggy bőven.

Tegnap este beborult és éjjel esett is, ami nagyon jókor jött a növényeknek. Éppen öntözni kellett volna!

Ma új receptet próbáltam ki, ami kissé elüt az eddigi diétásoktól, merthogy tésztás, sajtos, húsos, szalonnás brokkoli. A szalonna ugyan csak 2-3 szelet sliced bacon a tetején, amit nem ettünk meg - " csak a ziziér" volt benne..., de akkor is bűnözésnek számít! Sebaj, majd kiheverjük és holnaptól helyre áll a rend!:))) Nagggyon finom, ajánlom mindenkinek!


A recept egyszerű és ebből a mennyiségből holnapra is maradt.
2 fej brokkolit sós vízben főzz 5 percig, majd szűrd le! Fontos, hogy roppanós maradjon!!!
Főzz ki, valamennyi, bármilyen tésztát - ez itt csavart, medvehagymás tönkölytészta, kb.25dkg. Tedd egy olajozott jénai tálba!
Csirkemell szeleteket - nálam 4 vékony - hints meg sóval, borssal, szerecsendióval és hirtelen süsd meg egy kis olajon, majd egy kis főzőtejszínnel / tejföllel/ vízzel / levessel párold 10 percig, majd tedd a tészta tetejére.
Öntsd le tejföllel, amibe tehetsz natúr krémsajtot is, vagy csak azt - attól függ, mennyire kell híznod!:D - és halmozd rá az előfőzött brokkolit!
A tetejét szórd meg bármilyen, bármennyi reszelt sajttal - szem előtt tartva + - kilókat:) - és előmelegített sütőben, 180 fokon süsd pirulásig! A szalonnát direkt nem írom, mert én kényszerűségből tettem rá:))), ui. a hűtőben aszalódott 2 és fél csík, már nem bírtam látni!...

Jó étvágyat és további szép napot mindenkinek!:)

6 megjegyzés:

Orsi írta...

Megszokjátok egymást majd az új bicikliddel, meglásd imádni fogod:)
Én is imádom az én sk. bicajomat, csuda jó vele tekerni!

Huha, jó sok kis fenyő csemetétek van, nagyon formásak már azok a nagyobbacskák.

Akác illat...ne is mondd:) nyírségi származású lévén nekem a mennyország az az illat, az almavirággal együtt. Ráadásul a Tesóm méhészkedik, már csak ezért is várom az akácvirágzást és nagyon drukkolok neki, hogy minél több kiváló akácméze legyen:)

Az a finomság...jegyeztem...és tudom, hogy meg is fogom csinálni :)

Tselszi írta...

Micsoda pezsges a pagonyban es a pagonyon tul :) Nagyon szep,vagany bringat kaptal! Sok kellemes bicikliziset!

bemka írta...

Szeretek hozzád járni :)

Kavics írta...

Szuper bicó, kedves a családod, hogy ilyen szép ajándékkal kedveskedtek!

Mennyi fenyő, sok-sok munka, micsoda fenyőillat...hmmm:-)

A receptet én is jegyeztem, köszönet érte, jól hangzik... a zíze miatt én is fogok beacont belecsenni... :-D

aranyos fodorka írta...

Egy bejegyzés - de elégséges lett volna ötre is ! :-)
És csupa csupa jó hír, öröm, vidámság, boldogság, finomság ............

Piros írta...

Nagyon jó ajándék ez a kerékpár,csak gyözd tekerni ! Majd azért csak beleljösz és akkor igazán élvezet lesz a szép természetben gurulni és gyönyörködni.

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons