2012/03/31

Ajándék, Barcelona 1. Indulás

Már 2005-ben szerelem volt első látásra.
Legkisebb lányunk egyéves lehetőséget kapott, hogy egy madridi egyetemen tanulhasson.
Csomagoláskor, a bőröndök szaporodását látva úgy gondoltuk, hogy egy idegen országba, ennyi cuccal, tapasztalatlanul, nem hagyjuk magára.
Bepakoltunk mindent az autóba és kiköltöztettük. Utólag is bebizonyosodott, hogy jól tettük!:)
Időben elindultunk és fantasztikus élményekben volt részünk, amiről most nem írok, csak annyit, hogy akkor láttuk először Barcelonát.
Miután időhöz voltunk kötve, csak a Sagrada Família-t néztük meg, ami bőven elvitte a napunkat! Gaudí művészete a lelkünk mélyébe költözött és örökre elraktározódott.  Megfogadtuk, hogy ide még visszatérünk!
Most jött el az ideje ennek a nagy ajándéknak!:)

Fényképezőgépemet felturbóztam több lemezzel, elemmel, töltővel, zsinórral, hogy mindent meg tudjak örökíteni!:) Azt hiszem sikerült, de ezt majd döntsétek el Ti!

Reggeli indulás egy fapadossal.
Csodálatos kilátás az Alpok felett!
Párás időben érkeztünk 9 körül.
Hűvös volt, mindössze 15 fok és fújt a szél... Nem hittem az előrejelzésnek, de szerencsére úgy öltöztünk.
Aranyember felkészült nyelvileg a jegyvásárlásra és minden fontos dologra, így nem volt fennakadás!
Őrült mennyiségű földalatti jármű közlekedik itt! A 1.5 milliós városban 11 metróvonal és többféle vasút van.
Mi a RENFE vonattal utaztunk kb. 20 percet a városig.
A felszínre érve, ez a látvány fogadott.

Sikongatnékom támadt, a sok gyönyörűségtől, de visszafogtam magam...:))) Láttam, hogy jó helyen járunk!:D
A gurulós kis bőröndömmel kacskaringóztam a szebbnél szebb házak, régiségek felé és fotóztam ezerrel!:) Egy pillanat alatt el is vesztem volna, ha Aranyember nem néz utánam és nem utasít finoman, hogy nyugi, lesz még idő, csak először jussunk el a szállásunkra!

Itt ismét a föld alá igyekeztünk, most a metróhoz, a Lesseps megállóig.
Ferdinand de Lesseps...

... volt a Szuezi-csatorna, illetve a Panama-csatorna tervezője, róla nevezték el ezt a teret, ami hajó alakú, érdekes zsilipet, hajólépcsőt, vízzubogást produkálva, szép emléket állítottak a tervezőnek!

Még néhány gyönyörű épület...

...és már meg is találtuk a szállásunkat egy csendes kis utcában, ami az elkövetkezendő napok pihenését biztosította.
Folyt. köv.:)

Nyugalmas hétvégét, jó pihenést, szép programokat minden bekukkantónak!:)

9 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Nos, ez már eddig is gyönyörű és izgatottan várom a folytatást ! De jó is lenne ha a Gaudikból valamit "emlékbe" haza lehetne hozni ! No nem Pécsre gondolom, hanem valami szép, vad, erdős-virágos-bokros helyre, ott, ahol egybeolvadhat a természettel.

Bogi írta...

Alig várom a folytatást. :) Imádom az ilyen utazós bejegyzéseket olvasni mindenkinél. :) Szép dolgokat látok, még ha nincs is lehetőségem eljutni ilyen helyekre.

Vicuska írta...

CSodás élmények, fantasztikus ott az építészet!!! Várom a folt.köv.-öt! :)

Éva írta...

Csodálatos helyen voltatok ! El is hiszem hogy vágytál vissza ! Most pedig én várom a folytatásodat! Jó hétvégét !

Vízicsibe írta...

Örülök, hogy ilyen jól érzitek magatokat, további remek napokat, élményeket kívánunk!

bemka írta...

Várom a beszámoló folytatását,érdekfeszítően tudod bemutatni az eseményeket,helyszíneket.
És nem mellesleg nagyon jó fotókkal dokumentálod :)
Szép napokat nektek :)

trollanyu írta...

Annyira örülök, hogy végre eljutottatok Barcelonába:) Azt az érzést úgy el tudom képzelni, mikor sikongatnékod támadt:) Csodás képek, várom a további beszámolót. Igazi Aranyembered van:)

Tselszi írta...

Nagyon varom a folytatast es a szep fotokat! -ugy,mint nyaron a dunai kalandrol.
Csodas es izgalmas utazasban volt reszetek.

Monica írta...

Én csak ámulok és bámulok. Nem csak a saját dolgaimmal maradtam el, hanem simán arról is lemaradtam, hogy tavaszoltatok! :)
Gyönyörű helyek!

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons