Szüleim - sportemberek lévén -, már pár hónaposan vittek minket a Balatonra.
Akkoriban még nem volt kiépítve a tó, se beton, se infrastruktúra. Ez még nem a kempingezés ideje, csak úgy... Mindenhol nádas, köves, füves terület, amit kaszáltak, kisebb szénaboglyákat is találtunk. Sőt, olyan helyet kerestünk!:)
Kis kúp alakú, katonai sátorban aludtunk. A csúcsát Édesapám erős kötéllel, egy testesebb faágra erősítette. Körbe kifeszítette s.k. faragott cövekekkel és a mi dolgunk volt árkot ásni a széléhez, ha esik, elfolyjon a víz. Jól kellett csinálni, különben beáztunk. Alja nem volt, ezért egy nagy pokróccal elindultunk a legközelebbi szénaboglya irányába és púposra töltöttük vele a takarót. Visszaérve egyenletesen elrendeztük a sátor aljában, majd ráterítettük a pokrócot. Isteni finom, puha ágyunk volt, az illatáról nem is beszélve, amit soha nem felejtek el!
Nagy utazókosárral indultunk otthonról, amiben edények, ruhák voltak. Ezt és egy biciklit, feladtuk vasúton, majd mi is vonatra szálltunk és boldogan vártuk a megérkezést. A család férfi tagjai elindultak megfelelő táborhelyet keresni. Addig mi hárman gyerekek, Édesanyámmal, Nagyanyámmal várakoztunk az állomás mellett. Mikor visszaértek, felerősítették a kerékpárra az utazókosarat és tolták a cél felé.
Hihetetlen gyorsan felépítettük a kis táborunkat és már csobbantunk is!:) / A képen nem mi vagyunk, de a korhoz passzol! /
Nagyanyám úgy főzött, hogy abból a bizonyosból is királyi menüt tudott készíteni! A tábortűz mellett még elővette a spiritusszal, vagy később spiritusz tablettával működő "tűzhelyét" és hét emberre főzött úgy, mint otthon... Palacsinta- és lángos hegyeket állított elő, nem kis megelégedésünkre.
Emlékszem, két szódásüveget is vittünk, ami az esti fröccsözéshez kellett a papáknak. Az állomás mellett cserélték, ha kifogyott.
11 éves voltam, amikor Nagyapám egy ilyen nyaralás alkalmával agyvérzést kapott és pár nap múlva végleg elment... Akkor maradt abba ez a csodálatos időszak, nem mentünk többet a Balatonra. Legalább is családilag nem.
Ezek a nyarak alapozták meg számomra a víz, sátrazás, nomád élet szeretetét, a "robinzonosdit", amit a sors jóvoltából 15 évesen folytathattam a Dunán.
Folyt. köv.
11 megjegyzés:
De jó volt olvasni:) Várom a folytatást!
Ez aztán komoly beharangozó, a beszámolóhoz.
Nagyon szuperül összeraktad.
Igazi nosztalgiás hangulatom lett! Olyan jó olvasni ezeket, talán nekem azért mert szerintem abban a korban lehettem én is gyerek, mint te, ahogy belegondolok.Szegénység, de boldogság, nyugalom ez jellemezte azt a kort.Nem is éreztem annak az értelmét hogy szegény,csak boldog.Pedig még ilyen nyaralásban sem volt részem mint neked, de Tisza partján lakó nagyszüleimhez nagyon sok szép emlék fűz! Ami most mind előjött ennek az olvasása közben!Bocsi hogy sokat írtam!
Teljesen ugy erzem magam, mint mikor egy konyv kitepett lapjat olvasom.Szeretnem a folytatast most, de rogton, de azonnal!Teljes nosztalgia tort ram, emlekek tobzodnak gyermekkorombol!
Koszi szepen, nagyon varom a folytatast.:)))
Szeretem olvasni a történeteidet. Már várom a beszámolót a nyaralásotokról. Gondolom megint Baja környékére mentetek.
Nagyon szép történet,annyira nagyon jó volt olvasni teljesen elkalandoztam arég múltban,de szomorúra sikeredett a vége!
..még, még, még!!! :D Hogy is hagyhattad itt abba?
Jó volt olvasni, várom a folytatást!:))
Én is kíváncsian várom a folytatást, nekem erdélyi magyarnak nem adatott meg a balatonozás, de szerencsére itt vannak a hegyek, és a nagyszüleimnél , falun töltött nyarak, amelyekre én is olyan szivesen emlékszem vissza mint te.
Jó volt a soraid segítségével picit visszarepülni a múltba. Hasonló emlékeim nekem is vannak - és igazán azt hiszem csak az érti meg a "szegényes nyaralás" utáni nosztalgiát, aki hasonlót élt át. Nem tudom, boldogabb napjai vannak-e ma, egy, az Adrián nyaraló gyereknek ?
:)
Megjegyzés küldése