Előszó 2....

Úgy gondoltam, hogy unalmas lesz nektek az előző bejegyzésem, csak nosztalgiáztam kicsit... Örülök az érdeklődésnek, de nem biztosíthatok senkit arról, hogy ezentúl csupa ilyet írok!:)))

Igen, a kommentekből jöttem rá, hogy én nem is éreztem, ez valóban egy "szegényes nyaralás" volt. Másnak már állt a nyaralója, talán örökölte, építette... Ez engem cseppet sem érdekelt, eszembe sem jutott, hogy ennél szebb körülmények között is nyaralhatnék! Boldog voltam és kész! Ami kell egy gyereknek, az megvolt!

Balatoni élményeim után, már csak a dunai túrázások  izgalmasabbak.
Első gimiben mellettem ült egy bajai lány, akivel nagy barátságba keveredtünk és az iskolai szünetben  meghívtak a szülei nyaralni. Ez az a nyár, amit soha nem fogok elfelejteni!!!
Ott és akkor ismertem meg a bajai emberek vendégszerető kedvességét, a város elragadó hangulatát, a víz közelségét, illatát, szépségét, az igazi halászlé ízét, hogy hogyan lehet gyorsan lebarnulni a Sugovica /Kamarás-Duna/ partján - így nézett ki -,

 majd minden este esővízben hajat mosni, merthogy attól lesz csodásan csillogó...

Barátnőmnek két nővére van /és egy öccse is!/. A lányok már felnőttek voltak, esténként  kicsit kifestették magukat, sőt, a hajukat, körmüket is. Irigykedve néztem, ahogy a három lány, a régi, nagy  toalett tükröt kinyitotta, amiben  jobbról, balról is látták magukat! Kapkodták egymás kezéből a jobb darabokat, hogy az esti "korzózásra" kié legyen egy-egy kedvenc ruhanemű!:))) Belejöttem én is hamar a "szokásba", aztán indult a séta a Szentháromság térre. Ott volt egy presszó? talán..., zenés hely.., felkértek táncolni..., húúú, de izgalmas volt!:))) A képen, valahol ott balra... Életem első szórakozóhelye.

A legfontosabb történés, hogy szintén OTT és AKKOR jött a nagy Ő, aki ma is itt ül, egy íróasztallal odébb!:))) Nyilvánvaló, hogy ezt a megismételhetetlen nyarat több követte!:)

A barátokkal összedobtuk a pénzt - voltak takarékoskodók és már keresők is - és csináltattunk egy gyönyörű kenut, aki Nagy Manitou névre hallgatott és  amivel éveken át - még a gyerekeinkkel is - lecsurogtunk Budapestről  Bajára. Kis motorral és vitorlával is rendelkezett, mindenre felkészülve...
Most nem találok képet, de előkotrom és megmutatom, milyen csini hajócska volt!:)
Előkotortam, de nem tudtam beszkennelni, csak lefotózni a fotót!:(((

Az orrában, nagymama öreg,  kétliteres tejeskannája, amiben egy lesütött, zsírban szunnyadó malacka volt. Ez az első két napra biztosította  étkezésünket. Sőt, a zsír tovább is...Közvetlen mellette egy zsák krumpli, paprika, paradicsom, hagyma és kenyér. Aztán következtek a ruhanemük, takarók, egyebek, mind vízhatlan csomagolásban. A sok zsák elért az árbocig. Ott a női utasok, a hajó fenekére ülve, kényelmesen nekitámaszkodhattak és élvezhették a tájat, a napsütést, időnkét meglocsolva a kenu mindkét oldalára akasztott virító muskátlikat!:))) A gyerekek kártyáztak, olvastak, élvezték az utat. A fiúk - evezős, kormányos -, hátul ültek és nagy figyelemmel, komolysággal "álltak rá" egy-egy mellettünk elhaladó nagy hajó hullámaira, nehogy becsapjon a víz!

Az indulás napján igyekeznünk kellett, hogy kikeveredjünk a pesti szakaszról. Mindenhonnan integettek, hidakról, hajókról, a szüleink a rakpartról... Üdítő látvány voltunk a hatalmas fakanállal, bográcsokkal, teáskannával "díszített" Manitou, a sok hajó és motorcsónak között!...:)))

Általában délután kötöttünk ki. Igyekeztünk olyan partot találni, ami megfelelő sátorozásra, tűzrakásra. Főztünk, feltöltöttük a vizeskannáinkat és reggel összepakoltunk, indultunk tovább. Ahol jól éreztük magunkat, ott több napig is maradtunk. Egy hét, tíz nap alatt értünk célba, nem kellett sietnünk. Az utazás végére olyan barnák voltunk, mint a négerek! Persze, volt olyan is, amikor folyamatosan szakadt az eső és egy erdős rész szélén tüzet rakva, nyársaló botokon szárítottuk a gyerekek csöpögő tornacipőit!:DDD
Baján, a Vénuszon még sátrat vertünk és mindenki maradt, amíg tehette.

Egy idő után azonban a barátnőm szüleinél kötöttünk ki, ahol civilizálódtunk és úgy indultunk haza.
Így volt, szép volt! Aki nem hiszi, járjon utána!:)))

Találtam egy korabeli képet, amin jól látszik, hogy balról folyik a Duna - középen a Türr István emlékmű - és szemből torkollik bele a Sugovica. Oda érkeztünk meg egy éles kanyarral!:DDD Jobbra, azaz Mohács felé, kb. 10 km-re van a zátonyunk!!!:)
Gondolom, ebből a történetből érthető a ma is tartó, szoros barátság a bajai barátnőmmel és családjával, barátaikkal, illetve a Duna szeretete, no meg a házasság!:)))
Ha bajai barátnőm nem lett volna, valószínű, a férjem is más lett volna!:):(
Folyt. köv.

Holnap Zsákbamacska!!!:) El ne feledd a szabályokat!!!