2016/05/21

Ruccanás 3.

Nagyon elfoglalt voltam az utóbbi időben. Többek között egy rehabilitációs intézetben is feküdtem, amiről úgy gondoltam részletesen beszámolok nektek, de nem lett volna felemelő téma, így kihagytam. Mindössze annyit erősíthetek meg, hogy elképzelhetetlenül katasztrofális az egészségügy helyzete Magyarországon...

Sokkal szebb téma, hogy ismét egy dolgozással összekötött nagy kirándulást tettünk Aranyemberrel.
Újra Szombathely környékére utaztunk, de most kicsit más irányba, amihez karnyújtásnyira volt Kám, a Jeli arborétum otthona. Biztos tudjátok, hogy sokféle rododendron virít ebben a csodálatra méltó, hatalmas kertben.
A legjobbkor érkeztünk, a legnagyobb pompázás időszakában!:) Akadt olyan bokor, ami már elvirágzott, de olyan is, ami most bontogatja bimbóit.
Mindössze 2-3 óránk volt, így sajnos nem tudtuk az egészet bejárni, de nekünk így is felejthetetlen élményt nyújtott és nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, hogy a virágzást illetően a legjobbkor érkeztünk!
Természetesen nem csak rododendronok vannak, hanem sokféle csodálatos, öreg fenyő és lombos fa is. Feltétlenül vegyétek a bakancslistához, ha eddig nem láttátok volna!:)
Rengeteg képet készítettem és persze nem tudtam választani, hogy melyiket mutassam, úgyhogy bocsánat, de mind felteszem, válogassatok ti!:)


 Ez egy tulipánfa, melynek a levelei tulipán formájúak. Gyakran keverik a magnóliával, de nem az!








Ez az igazi aranyeső. A köznyelvben aranyesőnek nevezett növény valójában az aranyvessző.




 Nagy kár, hogy illatokat nem mellékelhetek! Varázslatosan kábító!










 A legfinomabb illatú ez a sárga... :)






























 Bimbók




























 Kedvenceim...









Az arborétum bejáratával szemben, ha kedvünk van válogathatunk, vásárolhatunk. Hogy mikor és egyáltalán lesz-e belőle ilyen csodás rododendronunk, azt nem lehet tudni. Mi esélyt se adtunk magunknak, mivel a pagonyban elég meszes a talaj és az nem megfelelő.

A parkoló, ami ingyen van és meglehetősen környezetbarát... :)

Gyönyörű utazás volt, kívánom mindenkinek, hogy legalább egyszer jusson el ide, óriási élményben lesz része!:)

Használjátok ki a szép időt, irány a természet, a kiskert, kinek mi jut!
Szépséges hétvégét minden bekukkantónak!:)

7 megjegyzés:

MrsSame írta...

Igazán csodás helyen jártatok. Szép emlékként őrzöm én is a hely meglátogatását, ami idestova 17 éve volt. Jó volt látni,hogy mennyire szép még mindig az arborétum.
Nagyon vigyázz magadra,hogy ne kelljen a magyar egészségügy helyzetével foglalkoznod és élvezni a vendégszeretetüket.

Kavics írta...

Először is jobbulást Tiff, remélem minden rendben!

A "Jeli", még sosem jártam ott, pedig az arborétumok, a botanikai kertek a szívem csücskei. (Én is ott jártam két napja.)
Nagyon jó, hogy nem hagytál ki a fotókból, mert rododendronból sem tudom magam elunni. Fantasztikus szépek a habos finom olykor pettyes virágok sokasága. Biztos nem bírtam volna ki és vettem volna. Anyum anyák napjára kapott három tövet. Remélem megmaradnak, már többször kísérleteztek vele.
Biztos vagy benne, hogy aranyesőt fotóztál? Az aranyesőt fűzéres virággal(mint az akác), fának ismerem. Szerintem amit fotóztál az egy sárga zanót bokor. Pillangós virágű, de nem fűzéres. Tévedek?
Szép kirándulás volt, köszönöm!

erdoseva55 írta...

Csodaszép képek! már évek óta tervezzük, de még nem lett belőle valóság! Én sem merek vásárolni, mert itt is nagyon meszes a talaj.
Remélem, már jól vagy, minden rendben! Én is kórházban voltam, most lábadozom, a műtét után elég sokáig.
minden jót kívánok, sok puszi Neked!

Tiffanylda írta...

Melinda Sásdi: Akkor te tudod miért lelkendezek!:) Szerintem menjetek el újra, együtt a gyerekkel! A látványon kívül isteni a levegő, a madárcsicsergés, biztos élveznétek mindannyian!Voltak babakocsival, kis biciklivel is.
Köszi, próbálok vigyázni!;)

Kavics: köszönöm, jobban vagyok, gondolom átmenetileg, de az sem rossz!;) Egy öreg gerinccel már nem lehet csodát művelni.
Valóban igazad van, az aranyeső fürtös, mint az akác. Tévedtem, javítom! A zanótot nem ismertem, de megint okosodtam, köszi!:)
Feltétlenül meg kell nézned, ha erre jársz virágzás idején!!!

Éva Erdős: köszi megvagyok, én is jobbulást kívánok és pihenj sokat, műtét után nem szabad gyorsan visszatérni a régi kerékvágásba, időt kell hagyni a regenerálódáshoz!
Ki ne hagyjátok ezt az élményt, nagyon ajánlom, mint Barcelonát!:)

aranyos fodorka írta...

A világ gyönyörű. Tavasszal meg különösen. Kórház után meg egyenesen a mennyország. Nagyon szép fotókat hoztál, jó volt nézegetni.Nehezemre esne megmondani, melyik tetszik a legjobban....

Kati írta...

Csodaszépek a virágok , szép helyeken jártatok nagyon :) Puszi :)

Éva írta...

Csodás helyen voltatok sajnos azon a környéken én még nem jártam! A képekből kár lett volna egyet is kihagyni mert annyira szépek! Vigyázzál nagyon magadra kívánok mielőbbi gyógyulást!

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons