2016/01/01

B.Ú.É.K.!

Elszaladt ez az év is, hihetetlen tempóval!
Tegnap este volt időm arra, hogy átlapozzam a naptáramat és a bejegyzéseim alapján értékeljem az évet. 
Voltak csodás pillanatok, szépek, kellemetlenek és szomorúak is. Úgy gondolom, sok mindent sikerült megvalósítanunk, sőt, nem számított örömteli pillanatokat is kaptunk ajándékba.
Volt, akit el kellett engednünk... Volt, aki közelebb került hozzánk és olyan is, aki újoncként lépett a családba. 
A legboldogabb percek mindig a családdal kapcsolatosak. Gyermekeink, unokáink sikerei melengették szívünket idén is.:) Legfontosabb programunk is sikerült, az együtt töltött nyár Rab-szigeten, majd a Dunán.
Sajnos mi sem leszünk fiatalabbak, de próbálunk helytállni. Különösen Aranyember, aki az idén is kitett magáért, többek között épített egy hatalmas, fedett fatároló - parkolót.:)
Én nem dicsekedhetek különlegességekkel, csak a háztartás és némi üvegezés, illetve olykor-olykor unokamegőrzés volt a posztom. 
Az új évre vannak új célok, tervek, de elsődleges feladatunk, hogy az egészségünkért többet tegyünk. Most ennek érezzük legjobban fontosságát. A Jézuska is olyan ajándékokat hozott, ami ezt elősegíti.;) Nagyon igaz a mondás: ha egészség van, minden van. Úgy legyen!
Kívánok mindenkinek egészségben töltött, örömteli, sikeres újesztendőt és békét a szívekben, a világon mindenütt!:)
                             
                                 B.Ú.É.K.

Jó mulatást ma estére!:)

4 megjegyzés:

Éva Erdős írta...

Sok szeretettel kívánok Nektek : békés, boldog, egészségben gazdag új esztendőt!

kyOrsi írta...

Találjon meg az öröm, a boldogság, ne érjen benneteket semmi rossz az új esztendőben! :)

Boldog Új Évet! ♥

jenever írta...

Boldog új évet kívánok Neked, és családodnak! :)

Kavics írta...

Boldog új évet Tiff!!! <3

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons