2014/06/16

Végre, itt a vakáció!:)

Ma öt gyerkőccel gazdagodtam erre a hétre!:)
Már hajnalban összeállították a programot - az izgalomtól nem tudtak aludni - és reggel értekezlettel kezdtünk. Mindent részletesen megbeszéltünk.
Fél 8-kor megérkezett a mozgó bolt - heti három alkalommal jön és a házunk előtt áll meg -, ahol friss kiflit is lehet kapni.

A "naposok" leszaladtak vásárolni, addig a többiek megterítettek, én teát főztem. Sikerült elkápráztatnom őket koffeinmentes, finom, afrikai teával, amibe lágy barna cukor is került. A 12 vajaskiflit befalták és egy kis ejtőzés után a dombra mentünk.
Első feladat volt, egy óra fenyőcsemete gyomlálás, illetve mulcsozás, locsolás.


Segítőnk is akadt, aki akrobatikus mutatványaival elvonta a dolgozók figyelmét!:)
A szorgos kezecskék hamarabb teljesítették a mai tervet, s mivel Bogit megcsípte egy darázs, majd engem kettő..., lefotóztuk a gonoszokat és elhagytuk a terepet.
Boginak gyorsan elmúlt a szúrás helye, hamar elfelejtette az egészet, nekem viszont elég komolyan elkezdett dagadni a karom, úgyhogy azonnal ecetes vízzel beborogattam és bekaptam egy kalciumot.

Focizni indultunk. Elvégre VB van, hát adjuk meg a módját és minden nap vegyük be a repertoárba ezt a mozgásformát!;)
A létszám nem volt túl nagy, az épp gipszmentesünk csak bírói posztot tudott vállalni...,


















Imádom az s.k. készített sárga és piros büntetőlapokat!:))) A sípról nem is beszélve!...

Középkezdés a félig eltaposott lándzsásútifű mellől...
Nagyon jól szórakoztak! Két izgalmas félidő után 2:2 lett a végeredmény. Holnap visszavágó.

A délelőtti mozgalmas program után jóízűen ebédeltünk.
Tökleves volt és borsos tokány, spagettivel. Csupa "rendelt" ételt főzök ezen a héten, hadd legyen öröm!;)
Mindent hamar elfogyasztottak - volt repetázás is -, így nem maradt időm fotózni, csak a levest.
A másodikból jut holnapra is - gondoltam én...

Ebéd után, csendespihenő gyanánt mindenki olvasott, majd játszottunk. A játék: "szeretem, nem szeretem"...
Mindenki kapott egy papírt és összeírt magáról 5-5 olyan dolgot, amit szeret, ill. amit nem. Összeszedtem a cetliket és egyenként felolvastam. Ebből ki kellett találni, hogy vajon ki írhatta? Jól megrázták, nem sikerült mindenkit beazonosítani!:)
Rengeteget nevettünk, miközben én már a 3. kalciumot szedtem be és a karom egyre dagadtabb lett, már a csuklómnál tartott a vörös duzzanat!:( Kezdtem berezelni.
Szerencsére anyalány megérkezett és látva a karomat, azonnal elvitt a legközelebbi sürgősségire. Kaptam egy antihisztamint a nyelvem alá és jó tanácsokat, melyeket magamtól is tudtam. Most jobb azért. A dagadás és a pirosság is kezd lanyhulni.
A gyerekek közben szedtek egy vödör meggyet, majd mikor visszaértünk, jelentkeztek a maradék tokányért!:))) Ez lett a vacsora!
Fürdés, egy kis meccsnézés, közben és aztán, alvás...:)))

Szép nap volt, alig várjuk a holnapot, hogy miket tartogat! A darazsaknak egy doboz sprayt, az már biztos!

Kellemes estét, minden bekukkantónak!:)

6 megjegyzés:

Kavics írta...

Micsoda nap, jó Nálatok gyereknek lenni :-)
Jobbulást a karodhoz, hogy jobban bírjad a hetet, hisz sok szép élmény vár rátok! :-)

Tipitá írta...

Mehetek hozzád nyaralni? :))))

jenever írta...

Szuper nap volt :)

Kati írta...

De jó unokának lenni nálad:) S mennyi türelmed van hozzuk:) Gyógyulást a karodnak, s főzzél finomakat nekik a héten :)Az én nagymamám is mindig azt főz mikor megyek, amit kívánok :)

Tiffanylda írta...

Kavics, köszi!;) Viszket a csípés helye, de bírom a bevetést!

Tipitá, gyere, várlak szeretettel!:)

Jenever, köszönöm, szerintünk is jó nap volt!;)

Kati, a kamaszodókhoz lehet, hogy több türelem kell, mint a kicsikhez..., de Te ezt jobban tudod!:) Még bírom és igyekszem helytállni a konyhában is! Igen, a nagymamáknak ez a dolguk, hogy kedvenceket főzzenek.:)))

Orsi írta...

Ilyen nagymama szeretnék lenni, mint Te :)
csuda jó dolguk van a gyerekeknek, annyira figyelmes vagy, kitöltöd az idejüket, szórakozva dolgoznak/segítenek egy kicsit, finomságokat főzöl nekik és még azt szeretném mondani/írni: imádom az életszagú írásaidat :)))

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons