A kis pillangó, érdeklődve nézi Édesapám 100 éves hegedűjét, mely húrok nélkül lóg gyermekeim falán. Kár, hogy nem tud megszólalni, sok érdekes története lenne, aminek az unokák nagyon örülnének! Ők mindig azt kérik, hogy igaz "mesét" mondjak, ami megtörtént a család életében. Sokat ismernek már és sok várja még, hogy felnőjenek, mert csak akkor fogják megérteni...
4 megjegyzés:
Kellemes látvány! A kis pillangó meg a tavasz ígérete! És igen ,azok a régi ,szép és igaz történetek! Az én unokáim is nagyon szívesen hallgatjak egymás után akár többször is őket!És én nagyon, nagyon szeretek mesélni.
Szép hétvégét Nektek!
Hű, egy 100 éves hegedű nagy kincs:-))) Zsombim biztos szívesen megdédelgetné. Mesterhangszer? Hűűűű..... gyönyörű hangja lehet...
Amikor elkezdett hegedülni, bizony féltem, mi lesz:-))) de kiderült, hogy istenáldotta tehetség, és mára bizony gyönyörűen játszik. Azóta én is nagyon megszerettem ezt a hangszert :-)
De aranyos kép és gondolatok! Kincs az apai hegedű, kincs a nagymama meséje is...
Éva, nálunk már a gyerekeink is az igaz történeteket szerették legjobban, valószínű azért, mert ahhoz valami módon már közük volt.
Cili, Zsombidnak most biztos jobb hangszere van, mert ez már csak egy szép emléktárgy. Nem merném behúroztatni, biztos korhadt a fa..., de gyönyörű hangja volt! Játszott rajta apukám, meg még a bátyám is, de a lányomnak már vettünk...
Gratulálok a kisfiad tehetségéhez, a zene mindenre jó, csak műveljétek!!! Hiszen tudod...
Merci, pont úgy van, ahogy írod!:) Jó érzés...
Megjegyzés küldése