Akadályok...

... gördültek a blogbejegyzéseim folytatásához.

Először is vettem egy új klaviatúrát, ami fekete és fele akkora betűi vannak, mint az előző fehérnek. Vagyis nem látom. Emiatt az olyan betűket, melyek tetején pont, vagy vessző van, azt mind tévesztem. Nem megy még a vakon gépelés.
Mindehhez hozzásegít az akciósan is meglehetősen drága, multifokális szemüvegem, amit 2 hónapja nem tudok megszokni. Fáj tőle a fejem, szédülök, hányingerem van.
Visszavittem, reklamáltam, de hát az én szememre készült, én mondtam, hogy jól látok, amikor bemértek, cserélgették a lencséket... Megnézték a dőlésszöget, mindent, amit csak lehetett, de úgy tűnik bennem van a hiba. Mindent homorúnak látok, jobbra, balra "felperdül" a kép széle és a legkisebb rezdülésemre is iszonyúan mozog, mintha egy viharos tengeren utaznék. Már nem próbálkozom. Marad az olcsó, teszkós. Ezzel legalább látok! Csak az összeget tudnám elfelejteni, amit kidobtam rá!:(

Amíg lefoglaltak ezek a kellemetlenségek, rájöttem, hogy számítógép nélkül mennyivel szebb az élet!... Sokkal több időm van, nem frusztrálnak a látott, hallott, ilyen - olyan hírek. Bizony, ez elgondolkodtatott. Pár napot ráhúztam a szabadságolásra.:)

Az elmúlt napokban többen érdeklődtetek, hogy mi van a bloggal - köszönöm, hogy jöttök, kerestek -, hát elszégyelltem magam és most írok.

Mióta nem jelentkeztem, rengeteg történés volt a családban, nem is részletezném, igazából csak a mindennapok. Egy valami viszont nagy munkát adott, aminek szerintem sosem lesz vége!:)

Történt, hogy leszedtük a karácsonyfát és nekibuzdulva a takarításnak, kicsit átrendeztük a szobát.
Igen ám, de ami eddig dobozokban megbújt a könyvespolcok alján, most portörlés gyanánt napvilágra került és azonnali rendrakást követelt! Két hete próbálkozom vele, de egyre nagyobb lesz a rumli!...

Biztos ti is jártatok már így, hogy előbukkant néhány méretes doboz, amiben millió szívmelengető dolog van életed, családod kezdetéről, rengeteg megsárgult fotóval, levelekkel, oklevelekkel, érmekkel, gyermekeid ellenőrzői, rajzai, fogacskái és sorolhatnám...

Na, én elkezdtem "rendet rakni", de rá kellett jönnöm, gyenge vagyok ehhez. Valahogy mindig visszakerülnek a tárgyak a kijelölt, új dobozba... Nincs szívem kidobni... Ráadásul megvisel lelkileg, hogy látom, szinte hallom a kezembe tartott tárgyakból az idő múlását...  Nem tudom hány száz fotót néztem végig és még mennyi van!... Mellesleg azt hittem, hogy a kb. 60 darab vastag fotóalbumnál több nem lesz a polcokon. Tévedtem!
Szerencse, hogy 5-6 éve digitális géppel fotózom, így most a számítógép van tele, de ott könnyebb - lenne:) - rendszerezni.

Bekeményítettem magamnak: ezen a héten végeznem kell! Nem sok időm van, de megpróbálom tartani a vállalást.

Közben persze megy az élet, sokszor hagyom magára a rumlit.

Pl.: elmentem az Orfűi Alkotók kiállítására, ami nagyon színvonalas, ajánlom mindenkinek, akit erre tévedne! A fotók lámpafénynél készültek, sajnos nem túl jók, de ízelítőnek mutatok párat.

  Van egy tiffany-s kollegina is Orfűn, aki képeket készít.

Felköszöntöttük a család név- és szülinapos ünnepeltjeit.

Amint lehetőségünk van, kényeztetjük a Legkisebbet, aki csodásan cseperedik :)...

Természetesen a főzés - mosás -takarítás - bevásárlás - miegyéb projekt sem szünetel.

Most éppen Jakabra vigyázok, mert nagyon köhög, nem mehet suliba.
Jó volt tegnap feleleveníteni vele a Maya logikai játékot.
Segített megragasztani egy halom régi kottát, amit szintén a polc aljában találtunk...


Sajnálom az unokáimat, hogy iskolába kell járniuk. Ilyenkor, ha nálam vannak, sokat beszélgetünk, lehet lazítani, lassítani, nyugodtan étkezni - akár kívánság menüt is - és bizony néha egy kis ebéd utáni alvás is belefér az időnkbe! Sokat "dob" a kis betegen...
Sok mindent megtudok az iskolai dolgokról is és elgondolkodom, hogy micsoda "robot" ez nekik! Mennyire megváltoznak - sajnos negatív értelemben -, ahogy iskolások lesznek. Az elvárások, a teljesítménykényszer, a megfelelni akarás, aggodalmaskodás, izgatottság, stb. A sok marhaság, amit feleslegesen tanulnak és szóról szóra bemagolnak, mert nem is értik!...
Hétvégére a kis gyermekszemek alatt mély, fekete karikák és csak lehuppannak a kanapéra sóhajtva, hogy de jó, végre két nap szünet!...
A mázsás táskák cipelése, rééémes! Egy a suliba, ami pont elég lenne, mert alig bírja el + tornazsák + uzsonna innivalóval, egy  szolfézsra a kottáknak, no meg a hangszer és edzőcucc, ami újabb táska. Csoda, ha olykor elhagynak ezt-azt? Egy "bejárós", háromgyerekes családnak nagy csomagtartó kell, hogy mindez elférjen!
Nem irigylem a pedagógusokat sem a mai körülmények miatt és hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kell már tanítanom, holott nagyon is szeretem a hivatásomat! Szerencsére az "én időmben" még nem durvult el ennyire a dolog és egy kis falusi iskolában mindig sokkal könnyebb kezelni a problémákat, mint egy hatalmas, városi "gyerekgyárban"!

Érdekes dolgot találtam a Fb.-on, amit ajánlok meghallgatásra - annak ellenére, hogy 1930-ban készült Szentgyörgyi Albert évnyitó beszéde - mégis mélységesen aktuális! Különösen 3:15-től...



Bírjátok ki ezt a lehangoló időt, talán megjön a hó is, az már kicsit közelebb áll a télhez, barátságosabb lesz!
Pihentető, szép hétvégét kívánok minden Bekukkantónak!:)