2015/04/08

Ajándék, Dubrovnik 2.

Viharos szélre, felhős égre ébredtünk, de olyan boldogan néztük ki szobánk ablakából, mintha a legjobb strandidő lenne és várna minket a tenger!:) Egy sétahajót láttunk, de valószínű csak a szigeten dolgozókat vitte a munkahelyükre ebben a viharban...

Aranyember - mint mindig, ha elutazunk valahova - az előző este szemrevételezett közeli boltban beszerezte friss reggelinket.


Az ablak elé kucorodtunk és a diétát félretéve, jóízűen elfogyasztottuk.
Úgy döntöttünk, hogy a pocsék idő ellenére elindulunk a váron kívüli városba, a kikötői piacra, hogy megvegyük másnapra a megszentelendő pálmaágakat.

Kilépve a kapun szerencsére nem lefelé kellett menni, hanem felfelé, a parkolóba, ami kb. 20 lépcsőnyi magasság. Bizony a szél röpítette a hajunkat, kabátunkat, úgyhogy behúztuk a sapkákat!
Alig ültünk be az autónkba, már ki is szálltam, mert olyan szépségeket láttam, amit nem lehetett kihagyni!



A házak kertjéből kilógó rozmaring "fák" dugig voltak virágokkal!


Mindig ilyet szeretnék!:) Volt egy szép, nagy tövem, de az idén kipusztult, valószínű a sok csapadék miatt.
Gyorsan a kikötőbe értünk.


A felhőkből, hullámzásból, öltözetekből következtetni lehet az időjárásra. Szinte téli...










A nagy kikötővel szemben, az út túloldalán van a piac. Nem volt tolongás, mint ahogy szokott, gyorsan rátaláltunk a portékára, amiért jöttünk. :) Hamar bevásároltunk.




A halasoknál szerettünk volna bámészkodni még egy kicsit, de már csak apró hal volt.

Jól kifagytunk, úgyhogy bemenekültünk és körülnéztünk az ottani Konzum áruházba/n, ami amolyan Intersparnak felel meg. Jó meleg volt és árubőség. Kicsit bánta a pénztárcánk ezt a könnyelműséget, de nem rugaszkodtunk el nagyon, csak egy vacsorányira.

Visszafelé indultunk, mert elszaladt az idő, erősen megéheztünk. Próbáltam még fotózni, de csak részben sikerült. Nem volt annyi kezem, mint ami kellett volna legyen, hogy lefogjam a sapkám, sálam, kapucnim, fényképezőm, táskám, szatyrom a viharban...






Itt, a ferencesek mellett kellett volna lefotóznom azt a Hotel Petka-t, amiben Szabó Lőrinc megszállt 1932-ben és alkotott.
Látjátok a tornyot mindkét képen, így be lehet azonosítani. (A modern épület a hotel.)

A költő látogatásakor valószínű még így nézett ki a szálloda. Nekem jobban tetszik, már csak építészetileg is... Illik a környezethez.

Ezt a kisplasztikát láthatjuk a szálloda halljának falán.


Itt írta Az egy raguzai leanderhez és Beszélgetés a tengerrel című verseit.
Aki részletesebben szeretne erről olvasni, kattintson a mellékelt linkekre, érdekes infókat találhat!
http://www.litera.hu/hirek/tenger-kabocak-kis-hotelszoba
http://itk.iti.mta.hu/megjelent/2006-34/curkovic-major.pdf

Ezek után elmentünk az óvárosba ebédelni, a régről ismert Domino nevű helyre. Itt jártunk együtt Édesanyámmal, gyermekeinkkel is.


Közben kicsit elállt a szél és a napocska is előbújt. Merészen kiültünk a teraszra és ott választottunk a hal ételekből menüt.

Aranyember egy tengeri halpaprikást kért polentával, én pedig egy grillezett halat, mindegy mivel, csak zöld legyen!:)
A cég ajándékaként kaptunk egy-egy fagyisgombócnyi ikrás halkrémet, pirítóssal. Jól jött utána egy korty a rozéból...

Gyorsan elkészült az étel...



... és nagyon ízletes volt. Különösen jól esett a hal mellé a párolt mángold, nagy kedvencem!:)

A késői ebéd után ejtőzés gyanánt sétáltunk még egy kicsit a főutcán, aminek Stradun, illetve Placa a neve ki, hogy szereti. Az utca köve még nedves...,

... de a narancsfák rendületlenül dugig vannak terméssel.



Mindig ámulatba ejtenek!...

A barátságtalan időjárás ellenére jól sikerült ez a napunk is. Elégedetten és fáradtan nyújtóztunk el szálláshelyünkön abban a reményben, hogy holnap - virágvasárnap - kegyes lesz hozzánk az időjárás legalább annyira, hogy nem fog esni!

Folyt.köv.

Szép napot, s - még mindig - reményt, hogy valóban jobbra fordul időjárásunk!:)

4 megjegyzés:

MrsSame írta...

Nem tudok mást mondani, mint hogy sóhajtozom egy hasonló pihentető hétvégében.

trollanyu írta...

Ildikém, csodás képeket készítettél, szinte ott éreztem magam én is. Örülök, hogy sikerült egy kicsit kettesben romantikázni a te Aranyembereddel :)

Orsi írta...

Már az első részt is kicsit sárga irigységgel :))) nézegettem, de tudod, akármilyen idő volt is rátok, de ezt a sok gyönyörűséget láttátok!
Mert ez mesés volt, a rossz idő ellenére is.
Remélem feltöltődtetek! :)

Tiffanylda írta...

Mindhármótoknak köszönöm, igen, hát persze hogy feltöltődtünk, főleg virágvasárnap...:)

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons