2014/06/30

Megfejtés

Minden este eszembe jut, hogy a rejtvényem megfejtését el kéne végre árulnom, de aztán ezzel a gondolattal el is alszom... Szerencsére ma Orsi figyelmeztetett és elszégyelltem magam! Vagyis...


Ez a két, csinos kampó a Legkisebb karjában volt a törést követően - ezzel tartották össze az elcsúszott csontocskákat -, s mikor kiszedték, a doktor bácsi szépen becsomagolva neki ajándékozta... Én még sosem láttam ilyet és nem is értem, hogy egy hét éves karjában hogy fért el - nem lógott ki - ez a két durvaság!?:(
Ma megtörtént a végső varratszedés és kezdődik a gyógytorna, mivel még nem tudja teljesen kinyújtani. Pár hétbe beletelik, de ez már "semmi"! Lehet majd strandolni és számára most ez a legfontosabb!:)
Úgy gondolom, hogy ti sem láttatok hasonlót, mert jó megfejtés nem érkezett. Mindig tanul az ember!

Sok minden történt ismét, de igazából napi, családi történések, amivel nem fárasztalak benneteket.
A kert fantasztikusan néz ki ettől a sok csapadéktól, ami felénk esett/esik! Jó érzés, hogy alig győzzük enni, amit leszüretelünk!
Most a meggyszedés volt programon és igazából ki sem tudtuk használni a rengeteg "adományt", mert először éretlen volt, aztán jött egy egész napos szakadó eső, ami barna foltokkal ékesítette a szemek nagy részét, s mire megérett, a fele elromlott. A tíz fáról azért került egy jó adag a fagyasztóba és kipróbálhattam a számomra extra csilis-csokis meggyet is!;)
Meggy, 80%-os étcsoki és 1-2 csilipaprika darabolva. Nekem csodás ízvilág!;)
A család véleménye megoszlik, de nem is baj, több marad nekünk!:D

Megerősödött a szivárványos cékla is, valóban szemet gyönyörködtető!:) Először vetettem ilyet, majd felhasználás előtt közelről is mutatom, reménykedem, hogy a gumó is színes, ahogy azt ígérték!
A paprika is termőre fordult, az első kettő már ehető, de még egy kicsit növesztjük!:)

A paradicsom tövek akkora bokorrá fajultak, hogy néhányat ki kellett ásni és elültetni zsákba - konténerbe, amiben a fenyők is vannak -, mert így nem tudnak kiteljesedni! Talán praktikus is lesz, mert ha jönnek a fagyok rengeteg zöld paradicsom nem tud beérni, így meg behozhatjuk akár a lakásba is!
Rengeteg a mángold, sárgarépa, cékla, padlizsán és minden, ami javunkra válik!
A mángoldra ugyan ki kell találni valami cseles receptet, mert a család nem nagyon kedveli, mivel a spenótra hasonlít...:(

Ismét volt hétvégi, nagycsaládi banzáj, grilleztünk. Rizssaláta, tzatziki volt a husi mellé. A fotózás valahogy elmaradt...
A nyerő süti most nagyobbik anyalányé volt, "Jamie-féle morzsás" néven fut, többet nem tudok róla, a neten biztos megtaláljátok. Nagyon gyümölcsös - opcionális! -, kissé fagyis finomság!
Részemről a bevált kefires epertorta, ebben nem lehet csalódni!;)

A gyerekeknél még mindig a gurulyka viszi a pálmát, ötven golyót kb. 10 perc alatt pusztítottak el a meggyes-túrós-csokis finomságból.:D

Ma - esős nap lévén -, volt egy kis vásárlás, a lakásban  némi fúrás-faragás. Itt mindig akad tennivaló!

Holnap azt hiszem ismét szabadtéri munkálatok lesznek, illetve, én szabin vagyok, megyek zsibizni, egy közeli faluba!;) Imádom a piacokat, turkálókat, régiségeket, kacatokat, ami között igazi kincseket lehet találni, csak győzze az ember idővel!:D Majd megmutatom, ha találok valami jót!:)

Gondolom, sokan nézitek a VB-t, hát akkor hajrá! Kellemes estét mindenkinek!:)

8 megjegyzés:

Kavics írta...

Ennyi sok szépség a kertben, nem csoda ha nincs sok időd Tiffanylda... annyi ott a tennivaló és folyamatosan. Meg a nagy család, aki szintén sok-sok elfoglaltság. :-) ÉÉÉs már megint finomságok, az a meggyes-túrós-csokis valami érdekelne... gurulyka? még sosem hallottam ezt a kifejezést.. :-) vagy csak a formája miatt hívod így?

Kavics írta...

Ja, a megfejtés majdnem kézenfekvő volt és nem találtuk ki... :-D
Jó ötlet volt tőled!!!

Bogi írta...

Mindig cseles vagy a játékokkal, de erre sosem gondoltam volna. Rossz volt belegondolni, hogy ezek voltak abban a pici karban. Brr...

A kerted gyönyörű, a sütiktől pedig kedvem támadt sütni. :D

Piros írta...

Pénteken leszek bajban a VB nézésnél : nem tudom kinek drukkoljak !!?? Nagy Dilemma ez.

Névtelen írta...

hmmm, így belegondolva, most már tudva mi ez, tényleg durva, hogy egy gyerekkarban volt ez az 'izé-bigyó-rossz ránézni' kategória tárgy...és már jó, hogy kint van, irány a teljes gyógyulás!

chilis-csokis meggy...na jókor látom meg én is, mikor már feldolgoztam az összes meggyet :)

szép teljesítmény 50 gurulyka :O :) 10 perc alatt :D
egészségükre! Te meg gyárthatod a következő adagot:)

Csoda kerted van:) az a mángold akkora, ha nálam lenne, más már nem is férne el :)

Tiffanylda írta...

Kavics, igazad van, az elfoglaltság folyamatos... Gurulyka, azaz gurulj-ka:) a ducibb unokáim fedőneve, ők találták ki! :D Ez a túrós gömbi onnan kapta nevét! Egyszerű az elkészítése, áttört túró, némi darált keksszel összefogva, van.cuk., citromhéj. Ebből guriga, amibe teszel egy szem magozott meggyet, felszúrod egy fogvájóra és olvasztott csokiba mártod. Mire leírom, el is fogyott!:)))

Mirci, aranyos vagy, köszi!:) Örülök, ha sütésre ösztönöz az írásom!:)

Piros, ti mindenképp győztesként kerültök ki a dologból! Szerintem túl könnyű a helyzeted!;)

Orsi, mindannyian megkönnyebbültünk, hogy kikerült ez a két kampó a gyerekecskéből! Legfőképpen Ő!;) Már szépen nyújtogatja a karját!
Láttam mennyi meggyet szedtetek és milyen áron adtátok!!!:( Rémes! Nem tudok hozzászólni a posztjaidhoz..., elveszett a "megjegyzés" rovat nálad!:D KOMOLYAN!!!

Vicuska írta...

Valóban nem találkoztunk eme drasztikus orvoslás tárgyával! Nem is értem, hogy fért el legkisebb karjában.
A kertetek gyönyörű! A két recit viszem :)

Orsi írta...

Drága Tiffanylda, nincs semmi különös, én vettem le a kommentelési lehetőséget, kis alkotói válság/szünet van nálam :)

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons