2013/10/07

Megjöttem...

Az idei nyár nagyon sűrű volt, gyorsabban elszaladt, mint eddig bármelyik! Nem volt időm a blogra. Látom, néhány követőm el is pártolt tőlem..., megértem.

Olyan mozgás volt körülöttünk, hogy csak kapkodtuk a fejünket!
Négy költözködés..., amiből az egyik, hogy mi beköltöztettük a tavaly felújított, szép étkezőnkbe, a konyhát, kamrát, fürdőszobát, ui. belekezdtünk / folytatjuk - az ilyenkor szokásos :) - felújítást. 
Többek között egy új nyílászárónak kellett helyet találni és falat törni, melynek következtében egy kisebb kőbánya tört elő, ami rajtunk kívül a kőművest is zavarba hozta...
Egyelőre ez kipipálva, sikerült, de nagy meglepetéseket tartogat ez a közel 200 éves ház, vigyázni kell vele!














Sajnos megint nyár végén, ősszel vágtunk bele, de valahogy mindig így jön ki a lépés! Remélem, karácsonyra ismét visszarendeződhetünk!...

Miután a Duna kimaradt, csak alkalmi, rövid "nyaralások", strandolás, kirándulások voltak a nagy családdal, gyerekekkel, némi vendégeskedés, ill. vendégfogadás és természetesen a családi ünnepek.







































Strandi eleség...






A kertben és a gyümölcsösben idén hatalmas mennyiségű termés volt. Belevetettük magunkat a nagy befőzésekbe. Igyekeztünk mindent hasznosítani! Nagyüzemben ment a zöldségek, lekvárok, gyümölcsök különféle eltevése.
Még mindig tartjuk a cukor- és egyéb mentes diétánkat, ami óriási változást hozott az életünkbe - csak javasolni tudom mindenkinek! Erről egy másik alkalommal bővebben.
Az erőnlét fantasztikus, Aranyember még mindig bütyköli a tetőt és annyit mászik fel-le az égigérő lajtorján, hogy rég megmászhatta volna az Alpokot! :) Még csak izomláza sincs!
Sok receptet találtam a neten és még többet alakítottam a saját ízlésünkre. Ezeket egyelőre gyűjtögetem, újakat is kipróbálok, hogy növeljem a választási lehetőségek számát. Nem mondanám egyhangúnak az étkezésünket!:) Majd egyszer le is írom - ha lesz érdeklődő -, csak most nagy a lemaradásom, elégedjetek meg a fotókkal!




A lekvárokat is - nagyon bátran - cukor nélkül tettük el, méghozzá üstben főztünk mindent, mert akkora volt a mennyiség! Csak reménykedünk, hogy be fog válni és ha így lesz, leírom a tapasztalataimat.
Két kondér lecsó is lett!:)




Itt, az üstben, éppen kajszilekvár fő, eperrel...:)

Van aszaltszilvás is!:)))











Meggy is volt bőven, győztük szedni, magozni!
A probléma most az, hogy kipakoltuk a kamrát és a lekik nagy része egy ágyneműtartóban van.:))) Pontosan 134 üveg... Ebből már vittek el a gyerekek!:)

Amit nehezményezek, az a paradicsomra kerülő celofánok szétrepedése, befőzőgumik elpattanása. Még sosem jártam így! Valószínű - ahogy Aranyosfodorka is megírta -, pocsék minőségű volt! Ez azt jelenti, hogy újra fel kell főzni, kihűteni és - okos lánykám tanácsára -, MOST lefagyasztjuk!
Konyha és fürdőszoba nélkül kissé macerás a főzés, mosás, stb., hát még az üvegmosás!!!:( Jó, hogy a dombon van lehetőség mindenre, ez nagy segítség!;)

Ami az üvegezést illeti, egyetlen lámpa készült a nyáron... Margarétás, a bizonyos Daisy.  Más a színvilága - mint az előző kettőnek is - és a margarétákon kívül nem is ragaszkodtam az előírt mintához, véletlenül se legyen egyforma! Még nem jutott el a megrendelőhöz, de remélem, elnyeri tetszését!:)



    














Szeptemberben, ahogy elkezdődött az iskola, csendes lett a pagony. Az idén, a legkisebb is elsős lett! Hétvégeken névnapot, szülinapot ünnepeltünk...
































... és megemlékeztünk a tavaly elvesztett, drága, Édesanyánkról...

Itt van már október, a történések szempontjából máris legalább három posztot érdemelne, de ami késik, nem múlik! Addig is szedjük a diót, gombát, birset, almát, körtét...és valamit csinálni kell vele!!!!:)))

Köszönöm, ha benéztek, visszatértek, igyekszem jó hírekkel meghálálni!
Élvezzétek a szép, őszi napokat, legyen békés hetetek!:)

7 megjegyzés:

Ilona írta...

Már nagyon hiányoztak a képek. A recepteket pedig kiváncsian várom.

Tiffanylda írta...

Köszönöm, Ilona!:) Igyekszem a receptekkel is!
Alig ismertem a blogdra! Mióta ilyen? Nagyon tetszik!

aranyos fodorka írta...

Én már máskor is kértem, hogy ezeket a csoda-recepteket oszd meg velünk - most újra kérem. Tiffany-zni sosem fogok, de kicsit fogyni szeretnék ! Én folyton oda jutok, hogy a liszt és cukor nélküli főzés drága.
Igaz az egészségünk is...
De legalább adjál tippeket, recepteket - hátha mégis meg tudom győzni magam!

Piros írta...

De jó, hogy beszámoltál a nyárról és az eseményekröl.
Hihetetlen, mennyi gyümölcsöt és zöldséget föztetek be - ez az igazi bio, ami megfizethetetlen ! Én is várom már a jobbnál-jobb diétás receptedet.

trollanyu írta...

Micsoda mozgalmas nyaratok volt, szuperek a képek:) Legalább 2 üveg szilvalekvárt nekem is tegyél félre légyszi:)

Tselszi írta...

Klassz kepeket hoztal! Nagyon vaganyul csusszansz a fiukkal!! :))
Azok a zoldseges etkek finomsagosan neznek ki, hat meg a csokisak ! :) A sunik szuperedesek! :)) es otletesek!!vajon a csokidaraval-szuros sunbunda mit takar?
Ez a margaretas lampa mesesen szep,raadasul Tiffanyldasan-egyedi! Egeszen biztos,hogy megrendeloje mar most tavolrol imadja es nagyon sok oromet leli majd benne!! :))

Éva írta...

Jó volt olvasni az egyáltalán nem unalmas pár hónapotok beszámolóját.Az átépítés után már "Aranyember" akár vállalkozó is lehetne:-)) A celofánnal kapcsolatos problémádra nem lenne egyszerűbb csavaros kupakokat venni a celofánra? A receptjeidet én is kíváncsian várom!

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons