2012/12/23

Tegnap...

... karácsonyi vásárban voltam, az unokáim iskolájában reggel 8-12-ig.
Előző este megfőztem az ebédet, mert Aranyember még mindig erősen dolgozik. Nehogy éhen maradjon, míg én szórakozom!:)
Nagy kedvvel megyek mindig ebbe az iskolába. Igaz, nem számítok kézművesnek, de próbálok az lenni! "Árbarát" apróságot is gyártottam még éjszaka, hogy a gyerkőcök tudjanak valamit venni a kis zsebpénzükön.
A kép még a tisztítás előtt készült...

Barátságtalan időben - ködben, hidegben - indultam el. Csodálva és fotózva a tájat, kicsit elkéstem.:(



Lidércke mellett kaptam helyet, így közelről is megcsodálhattam gyönyörű varrományait!
Mellettem fantasztikus nemezek, hímzések, festett képek, ásványékszerek, fa-csodák, fémhorgolt ékszerek, kerámiák, mézesbábok és egyéb, kreatív ötletek megvalósítói, akik valamilyen módon kapcsolódnak az iskolához - pl. én, mint nagymama:) - várták a gyerekeket, felnőtteket. Osztályonként jöttek szemrevételezni a kínálatot és bizony sokszor bajban voltak, mert nem tudtak választani, vagy kevés volt a pénzecséjük... Általában találtunk megoldást.
Fotózni akartam, de az első kép után elfelejtettem a gépet használni, csak nézegettem a gyönyörűségeket és  beszélgettünk:)

Hamar elment az idő.
Némi vásárlás után kiszaladtam a temetőbe, hogy az elhervadt virágokat kidobjam a vázából, de meglepetten tapasztaltam, hogy még mindig gyönyörű, amit két hete vittem! Megfagyott és nem engedett fel. Csodás!







Igyekeztem haza...,
...mert még mindig "új" szobáink szépítésével foglalkozunk és bizony van dolog!

Visszaépültek a beépített szekrények az új gardróbba, aztán MAJD szegélylécek, világítótest, ajtó mázolása, stb...
A másik szobácska is ki lett meszelve, csak padlózásra vár. Még este elmentünk és megvettük.
Ma reggel, felrakás előtt derült ki, hogy tíz darab el volt repedve az originál csomagolásban. Ez gutaütés! Újra autóba, tömeg mindenhol, hosszú sorok kígyóztak, stb., de lényeg, hogy kicserélték!

Aranyember a leválasztott kis szobát festette másodszorra, én pedig beraktam a ruháinkat a szekrényekbe!:)
A nagy nappali kezd kiürülni és lassan be is rendezhetjük - átmeneti, ezeréves bútorainkkal -, hogy barátságossá tegyük az ünnepekre. Ezek már szép feladatok, az ilyet szeretem!:)

Holnap talán már sütök is valamit, vagy megfőzöm a töltött káposztát, hadd álljon, az csak hasznára válik!:)

Aranyvasárnap lesz, ha lehet, töltsétek vásárlásmentesen!...Kíméljétek az idegeiteket!
Kellemes készülődést mindenkinek!:)

1 megjegyzés:

Piros írta...

Örülök, hogy ilyen gyorsan ellkészült a szoba és karácsonyra már némi rend lesz és nyugalomban ünnepelhettek.
A csokrod gyönyörü maradt, ilyen fagyosan még szebb !
Délután indulunk D.-ba, viszünk kaját, beiglit, ajándékokat, stb ,de szerencsére nics már hó.
Szép karácsonyi ünnepeket mindnyájatoknak.

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons