2012/12/29

Elmúltak a szép napok

Köszönök mindenkinek, mindent - főleg a családomnak - és akik rám gondoltak az ünnepekben (az illetékesek  pontosan tudják:)!
Végül is összejött minden, azaz egy átmeneti rend, ahol karácsonyozni lehetett.
Az új évben kipihenten folytatjuk a munkálatokat.

Visszamenőleg egy kis beszámoló.
Kis falunk templomában dec.23-án este, karácsonyi hangverseny volt.
Máté, Benedek is szerepeltek. A rettentő hideg épületben, az ünnepi hangulat és a szép műsor adta a meleget.:)


A műsor végén - hagyományosan - mindenkit megvendégeltek forralt borral. Jó ötlet és milyen jól esett!:) Ilyenkor kicsit kikapcsol az ember, a szép muzsikától "felemelkedik" a lelke, majd beszélget az összegyűlt falubeliekkel, kellemes ünnepeket kíván, aztán hazamegy és folytatja az előkészületeket.
A gyerekek átmentek a szomszéd faluba is muzsikálni, én azon már nem vettem részt.

24-én délelőtt meglepetések sorozata várt.
A fiúk óránként leszaladtak valami kis ajándékkal, mondván "ez a nap erről szól, mama"!:)
Először saját készítésű márványos - csokis - habcsókot hoztak nekünk, amit ők sütöttek. Nagyon finom volt!
 Legközelebb egy fadarabot, amiből egy kedves figurát csinált Benedek:)
Aztán dobozok karácsonyfadíszekkel, varrt csizmácska szintén a fára, varázskő, fűzött gyöngy, gyönyörű rajz, az Aspirin radírról nem is beszélve, ami már csak hab a tortán!:D

Szóval, mire csengettek az angyalkák, nekünk már egy csomó ajándékunk volt...
Az idén már alig találtunk fát, mert felnőtt a fenyves, hatalmas lett. Eddig ritkítottuk.
A kicsiket már nem szeretnénk kivágni, erdő lesz belőlük is.
Így aztán - Benedek szerint - csak ilyen "kicsi" az idei karácsonyfánk. Azért üti a 2.50-et:)
Megettük a szokásos rántott pontyszeleteinket krumplisalátával, majd csengőszóra indult a Mennyből az angyal... és a csomagok bontogatása.
Az idén nem készítettem likőrt, de az egyik meglepetés egy fantasztikus máklikőr különlegesség volt, így azzal koccintottunk!:) Soha nem ittam ilyet, nagyon ízlett!








Fogyókúrát felfüggesztve, rendre ettük az finomságokat.
Murci kivételesen bent lehetett a szobában, miután megígérte, hogy nem fog labdázni egy üveggömbbel sem, mi több, a fára sem mászik fel!... Betartotta az ígéretét.
Szépen telt az este, bár egy kicsit nagyobb létszámhoz vagyunk szokva, de a lányok már kirepültek...

A karácsonyi reggelink mindig tejszínhabos kakaó, kalácskával. Az idén csodás ajándék bögrékből fogyaszthattuk, ami még finomabbá, ünnepélyesebbé tette az étkezést:) Nekem ez a két bögre olyan, mintha Gaudi tervezte volna... Vagy Barcelona kísért?:) Nagyon örülünk neki és mostanában csak ezekből iszunk! Köszönjük, drága Angyalka!:)

Az ünnep első napján még csak tízen voltunk, de kipróbáltuk az új étkezőt.
Aranyember a szabadban megfőzte a halászlevet - madárcsicsergős, tavaszi idő volt:( -, ezzel avattuk a helyiséget.


Egyelőre hatalmas a tér, semmi nincs bent, csak asztalok, székek, virágok, de ez változni fog! Nagy, mint egy kultúrházi terem:D, el is neveztem kultúrkának! Képeket talán húsvét körül, vagy amint...
Másnapján egybegyűlt a szűk család - már 14fő - és mindenki hozta a maradék finomságait. Én aszaltszilvás csirkemellet készítettem krumplisalátával, de erről nincs fotó...
A lányaim finomakat sütöttek, dobozokban hozták, így megúsztam az idei desszert készítést!

Mindenki degeszre ette magát és igyekezett elfoglalni a fotelokat, heverőket... A legnagyobb sikere az új kis hálószobának volt, ami még nincs kész, de arra jó, hogy elnyúljon az ember, vagy éppen elvonuljon egy kis beszélgetésre.
Késő délután megérkeztek a testvéreim családostul - ilyenkor Édesanyámnál szoktunk összejönni, de sajnos erre már többet nem kerülhet sor...:( Átvettem a stafétabotot és ezentúl nálunk őrizzük ezt a hagyományt.
Nos, 25-en lettünk!:) Mindenki hozta a maga ételét, italát és ment a terefere. Ez már tetszett a befogadó "kultúrkának"!:))) Nagyon jól elfértünk igaz, "megnyitottuk összes termeinket":D
 
Volt játék, muzsika, hancúr, boldog "együttlevés", együtt evés, néha egy kis "frakciózás"...:)


A kisgyermekesek 9 körül elmentek, de mi tovább beszélgettünk, éjfél utánig.
Úgy gondolom, mindenki jól érezte magát és Édesanyánk is elégedetten nézett odafentről minket...

Azóta csak lustálkodom. Ma főztem először, a maradékokat fogyasztottuk.
Most a két üvegezésre váró ajtó mintáit tervezgetem, meg a szilveszteri menüt...

Remélem, Nektek is szépen teltek az ünnepek és sikerült pihenni is!
Hasznos év végi számvetést, a maradék pár napra és szép estét mindenkinek!:)

7 megjegyzés:

Piros írta...

Szia Ildi,
Nagyon örülök, hogy ilyen szépen telt nálatok a Karácsony, ennyi tehetséges és aranyos gyerekkel. Most már ráértek szépiteni és élvezni az új lakást. A kis hálószoba aranyos lett.
Szép szilveszterezést kivánunk !

aranyos fodorka írta...

Ilyen bejegyzések alkalmával szoktam egy kis irigységet érezni…De hát mindenki azt kapja, amit megérdemel. Neked „megjár” egy ilyen ünnep ! Boldog, minden jóban bővelkedő, vidám, újévet, benne jó egészséget kívánok !

Márti írta...

B.Ú.É.K! örömöd leld az új évben is, a hobbidban,és a szép nagy családodban!

trollanyu írta...

Tudod Ildi, ilyen az igazi karácsony, együtt a nagy család, sok gyerek, generációk, irígyellek:) Ilyen nálunk nem lesz, talán egyszer, ha az én gyerekeim felnőnek és önálló családjuk lesz, talán. De mindenesetre nagyon nagy öröm látni a te boldogságodat:)

Tipitá írta...

De jó, hogy az unokáid zenélnek! Mondjuk már tudtam, de most jó volt látni megint ilyen képeket! Azok a sütihegyek!:) Szépek a bögréid!!!!

Tselszi írta...

:)) Szep karacsonyotok volt az elso perctol az utolsoig! Tele muzsikaval,szepsegekkel,finomsagokkal,karacsonyi kincsekkel,vidamsaggal,boldogsaggal!
Edesek a bolondozo gyerekek,szep a fatok es az uj halo,a bogrecskek tenyleg olyan gaudisak,a legkedvesebb pedig a "fadarab"-figura! :))
Sosem hallottam meg maklikorrol,kulonleges lehet.
A jol sikerult avato utan meg sok ilyet a kulturkanak! :)

batorba írta...

Békés, boldog új esztendöt kívánok!
„Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.”
( Arany János )
Batorba - Csilla

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons