2012/09/05

Lakatlan szigeten 9.

A gyerekek egyre jobban érezték magukat és igyekeztek minden pillanatot hasznosan tölteni, mivel Bogiéknak előbb haza kellett menni.
Egyik nap a mögöttünk lévő kis erdőben eltűntek és mint kiderült, "bunkit" építettek. Kidőlt fákkal elkerítettek maguknak egy részt, kitisztították, berendezték és az volt a külön kis táboruk. Amíg nem készült el, nem lehetett megnézni. Kilátásba helyeztek egy cirkuszi előadást is...:) Izgatottan vártuk az eseményt!
Építkezés közben, ezt a táblát találták az erdőben. Az idei nyár nagy zsákmánya...:)

A part egyre szebb és nagyobb lett, pont úgy, ahogy szerettük volna! Csodás idő volt, a délelőttöt a parton töltöttük.
Kimostam egy kosarat és ott hagytam száradni... nem sokáig!:)))




A legkisebb bemutatta, hogy ugrál a béka...:D



Közben elkészült az ebéd,  paprikás krumpli.

Köszönöm az ebédet!:)))

Aznap volt Bogi névnapja. Előtte, utána meg a két kisfiú unokámé. A három gyerkőcnek kitaláltam egy tortát, persze csak olyan zátonyit és felköszöntöttük őket. Az igazi ünneplés otthon lesz.
A strandról időnként leúsztam a "konyháig", főztem egy-egy réteg grízt, pudingot felváltva és tortaformába öntöttem. Néhol megszórtam szederrel, csokidarabokkal, majd úsztam egy-két távot és vártam, hogy "kihűljön" a 35 fokban!:))) Csudamód összeállt!
A nagyobb probléma eztán következett, mert villával próbálkoztam felverni egy doboz Hulala tejszínt és úgy terveztem, hogy szedret is teszek hozzá, az lesz a tetején. Szép, lila habocska... Csak azzal nem számoltam, hogy lehűtve kellett volna felverni! Így aztán kézről kézre járt a tál, mindenki meg akarta mutatni, hogy majd ő..!:D (A gyerekek eközben pancsoltak.) Mikor már mindenkinek a hasán folyt a tejszín, úgy döntöttünk, hogy öntet lesz belőle.
Ízlett az ünnepelteknek. Nem maradt nyakunkon egy szelet sem!:)



Ezek után már csak heverészni volt kedvünk, meg egy nagy tüzet rakni.
Ez a nap is szépen telt, de nem volt még vége, csak én szakítom el a fonalat most...:)
Este megnéztük a gyerekek ünnepi előadását, a SZUPI BUNKI-ban!!!
Több kép nem fér ide, így is sok! Majd holnap, egy szöveg nélküli posztba beteszem!

Legyen szép estétek!:)

5 megjegyzés:

Susu írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
MrsSame írta...

A békás képek nagyon jól sikerültek. Klassz lehetett a bunkiban. :D

Kati írta...

Nem semmi az a torta, látom még az űjjukat is megnyalták utána:)

Piros írta...

Te még a Szaharában is képes lennél egy habostortát késziteni az unokáidnak !!! Nagyon jól nézett ki, én is szives ettem volna belöle.

trollanyu írta...

Mostmár nem kétséges, te vagy a szupernagyi:) Hogy még tortát is sikerült készítened, az csúcs. Felejthetetlen emlék marad ez mindegyik unokádnak, s ez a legjobb:)

Üzemeltető: Blogger.

 
Design by Wordpress Theme | Bloggerized by Free Blogger Templates | Macys Printable Coupons